2003. október 6.

Onagyi bascurál(ódik)
Össze kellene már számolnom, hogy ez az ember eddig hány szösszenetét-förmedvényét látta már el olyan címmel, amelyben az én nevem (vagy az én nevemből alkotott akármi) szerepel. Betegesnek tartom ezt a túlzott foglalkoztatást. Pedig, az írásokból úgy tűnik, szerzőjük elsősorban önmagát imádja. Bájos örömmel szórja tele a netet linkjeivel, szinte látja az ember maga előtt, milyen örömteli izgalommal kutatja saját nevének felbukkanását a különböző fórumokban, portálokon. Remélem, ezt az írást is hasonló örömmel fogadja majd.
Legutóbbi ilyen nem tudom mije a következő cím(ek)et viseli: Drótvita, Székesfehérvár 3. - Tomkiss megest) – (említett fehérvári konferencián egyébként nem voltam ott, nem is hívtak), illetve: Tomkiss csendes harsonái. A megszokott, zavaros fogalmazványából a következők deríthetők ki: rettenetesen fáj neki, hogy ott és azt publikálok, ahol és amit akarok; amennyiben publikálok valahol valamit, úgy amögött – első blikkre – összeesküvés feltételezhető; a júliusi netes „vita” szerinte a következő címet viselte: „Tomkiss az agy, a Többiek pedig mind hülyék”; a webszerkesztők tkp. fel lettek rúgva; kevesebbszer kellett volna hivatkoznom a szabadságra és a függetlenségre stb., stb.
Nagypapis, kioktató attitűdje új magaslatokba csap ezen írás végén: megmondja, hogy a rózsaszínű jövő a béke és odafigyelés útját járva valósulhat meg.
Megemlíti továbbá, hogy mivel megjelent az Árgusban egy webkritikám, ezért „annullíroztam” „legfőbb” „tromfomat”, még továbbá, hogy sajnos vannak olyan olvasók, akik elolvassák kritikámat, s így megismerik a véleményemet, míg az Ő (Onagyi) véleményét nem olvassák el, lévén nem jelent meg az Árgusban.
Minderre mondanék – csak így itt, a blogomban – néhány apróságot Onagyinak.
1. Újra erősnek érzem hozzállásában a cenzori tudattalan (vagy tudat?) megjelenését. (Ezek után, ha akarom, nincs kétségem: ha tehetné, kiszerkesztene minden médiumból minden olyan kritikát, amellyel ő nem ért egyet.) 2. Valószínűleg Onagyi minden kritikus hangtól, mely őt érinti, sérül, s ezért kötelességének érzi a „nyilvánosság tájékoztatását” arról, hogy adott kritika nem érvényes. 3. Imád más személyek nevéből címeket alkotni, s azokat gátlástalanul felhasználni, önreklámozás céljából. 4. Nem képes különbséget tenni blog és folyóiratközlés között – elárulhatom, utóbbi szerkesztett, közlés számára átdolgozott írás, tehát semmiképpen sem egyenlő a bloggal, más szabályok érvényesek rá; továbbá teljesen lényegtelennek bizonyult, hogy az írás előzménye blog, Onagyi csak és kizárólag „folyóiratközléssel” egyenlő szinten volt képes már akkor is kezelni (ide szúrok be saját blogomból egy idézetet: [aug. 4.] „[…] felkérést kaptam egy folyóirattól arra, hogy írjam meg/át mindezt egy kritika/esszé formájában a következő lapszámba. Jelenleg gondolkodom rajta. Ami ellene szól, az az eredeti elképzelésem, ami mellette, az a viharocska, ami kialakult miatta.”). 5. Katasztrofálisnak tartom, hogy véleményét elütésekkel, nyelvtani hibákkal és stilisztikai zavarossággal tálalja – amennyiben valakiről „bizonyít” valamit (pl. írása első bekezdése egyszerűen értelmezhetetlen), továbbá hogy továbbra sincs tisztában az alapvető szerzői jogi kérdésekkel, valamint láthatólag hírből sem ismeri az etika fogalmát mások írásainak újraközlése esetén. Konkrétan: ismét szó és bárki megkérdezése nélkül bemásolt saját oldalára egy hosszabb részletet írásomból, s mindezt hibásan tette, rosszul megadott linkkel (a www.tomkiss.hu link egy nem létező onagy.terasz-oldalra mutat). Ha nem tudná Onagyi, én ezt az írást az Árgusnak adtam közlésre, nem pedig neki – ettől függetlenül természetesen lehet idézni (néhány összefüggő sort, amennyiben nyilvános közzétételről van szó, és a net ilyen), de hosszan csak a játékszabályok betartásával, és minden esetben a forrás pontos feltüntetésével (egy Árgus feliratú link nem elegendő).
Csak bízni tudok benne, hogy Onagyi sértettségi-sértődési hulláma nem ezen az úton gyűrűzik tovább. Bízni lehet abban, hogy a szakszerűség, az elegancia és az etika végül győzedelmeskedik, és akkor talán megvalósulhat mindaz a szépség, amit írásában megjósol a szerző. Bízni lehet benne, hogy Onagyi a jövőben nem mások nevével játszadozva kívánja felhívni magára figyelmet, s különösen nem megtévesztő módon. Talán abban is bízni lehet, hogy egyszer tényekről, tényekkel, véleményekről, véleményekkel vitázik majd, nem pedig fikciókkal.
Egyelőre azonban a Magyar Nemzet huszadrangú publicistájának szintje valósul meg Onagyi írásaiban is.

A tárgyalt írás:
http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=824

A hivatkozott Árgus-közlés:
http://www.argus.hu/2003_08/ta_tomkiss.html

2003. szeptember 30.

Ma végre felkerültek Rádai Léna kritikái is a honlapra (Léna ugyanis az én álnevem és álszemélyiségem volt kritikusi alteregóként az IV-s korszakomban 1998-tól 2003-ig). Már sokan firtatták ezt a kérdést. Elérhetőség az ÍRÁSOK alatt, a KRITIKÁK között (www.tomkiss.hu/belsok/irasok.html). Egyébként időről-időre, észrevétlenül felkerülnek említett helyre régi-új archív írások, anélkül, hogy ezt külön jelezném. Pl. ha megtalálok egy régi cikkemet (vagy velem kapcs. cikket) valahol, általában beszkennelem vagy belinkelem, és fölrakom a honlap megfelelő helyére.

A hétvégén Mátraházán voltunk Rékával, és jókat sétáltunk az erdőben. Infantilis gesztusként szert tettünk egy Sün Balázsra, és megfogadtuk, hogy mindenhová elutaztatjuk magunkkal, s mindezt meg is örökítjük fényképen. Sőt, lehet, hogy Réka ír egy mesekönyvet Balázs főszereplésével.
Mátraházán szembesültünk azzal a ténnyel, hogy az OTP-n még mindig a szocialista címer pompázik, továbbá, hogy a csülök egy helyi specialitás. És valóban: egy hegyi túra után nincs jobb, mint a csülök a Csülök Büfében. (Sajnos képeket csak holnapután tudok felrakni, mert elromlott a photoshopom.)

2003. szeptember 19.

Elhallgatásom 1 hónapos jubileuma alkalmából néhány mondat.

1. Túléltük Erdélyt, igaz, csak Székelyudvarhelyig, illetve Tibódig jutottunk az autó lerohadása miatt. Torockón töltöttük a legjobb napokat. Láttuk még Segesvárt és egy-két falut, no meg Udvarhely legtöbb kocsmáját. Az egyikben találkoztunk egy ezer éve nem látott magyarországi ismerősömmel is. A fotók egy része már a honlapon van.

2. Időközben megjelent az Árgusban webkritika-sorozatom szerkesztett változata. Megtekinthető itt.

3. Két születésnapi ünnepség is volt a közelmúltban: Szűgyi Zoltán barátom 50., és az öcsémék lányának, Pankának az 1. évfordulója.

4. Egy különös „kritika” került a kezembe, ami a 2. könyvemről született. A története kb. annyi, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram időről-időre, szúrópróba-szerűen ellenőrzi azokat a könyvkiadókat, amelyek támogatást nyertek valamelyik pályázaton, hogy ellenőrizzék, hogyan teljesítették a szerződésben vállalt kötelességeiket, illetve jogos volt-e a támogatás. Gondolom, ezt nevezik reviziónak. Most éppen kiadóm és munkahelyem, az Új Mandátum került sorra, s történetesen éppen az én könyvemet választották ki véleményezésre. Az eredményt behozták a kiadóba, így jutott hozzám. Én pedig beszkenneltem, és fölnyomtam ide.

2003. augusztus 19.

Régóta terveztük Rékával, hogy megnézzük az Asia Centert, de csak most szántuk el rá magunkat. (Plázaiszonyom van.)
Kellemesen csalódtunk. Magát az épületet állítólag Feng Shui alapján tervezték. És valóban, az impozáns (mondhatnám: lenyűgöző) méretek ellenére valamifajta nyugalmat és harmóniát tapasztaltunk. Egyszóval: ki van találva az egész építészetileg, a közvetlen környezet kialakítása is nagyon mutatós (lesz, ha a növények beindulnak). Egyedi, funkcionalizmusa ellenére is esztétikus. Belül ultramodern megoldások, jó légkondi, klassz minőségű hangszórók (a kínai nyelvű hangosbeszélő és maguk az üzletek egészen „külföldi” érzést keltettek bennünk, mintha hirtelen valóban Ázsiába csöppentünk volna. Ami miatt mégsem, az a hihetetlen pangás miatt volt: nagyon kevés vásárló, az üzlethelyiségek fele üres. Pedig jó cuccokat lehet kapni, kedvező áron, igaz, kissé drágábban, mint a „piacon”, viszont kulturált körülmények között. Nem tudni, hogy beindul-e valaha az üzlet, ilyen forgalom mellett biztosnak tűnne a csőd, amit viszont, gondolom, ennyi beruházás után nem hagynak. Szerintem jó, hogy van egy ilyen hely is Magyarországon, multikulturális értelemben gazdagító erejű.
*
Elutazunk 10-12 napra Erdélybe, egy kis autós körutazásra. Ha jöttünk, képekkel jelentkezem.
Ha most nem lenne ez a nyaralás, kipurcannék, az tuti. Rettenetesen fárasztó volt ez a nyár (idáig).

2003. augusztus 13.

Egy jó kis, számítógép nélküli hét után vissza a bloghoz. A múlt hét újabb költözési napokat hozott, még fárasztóbbakat. Egyelőre még nincs adsl a kiadó új irodájában, így internet nélkül telnek a napok. A sérült szövegszerkesztőmet is csak most cseréltem le újra, így ma nyomtam fel az aug. 4-ei blogból lemaradt, fájlsérült részt. Augusztus 4-én még bejátszott a Sziget, csütörtök estétől pedig 4 nap váratlan Balatonkenese.

A) Slayer-koncert a szigeten

A Slayer-koncertről csak annyit, hogy végre láttam őket. Az index kritikusával ellentétben különösebb kifogásom nem volt a hangzással kapcsolatban, bár a dob valóban lehetett volna jobban keverve. Egyébként Dave Lombardo a műfaj legzseniálisabb dobosa. Annak idején, a 80-as évek közepén-végén az ún. thrash műfajban 3 dobosisten nyomult egyszerre (Daves Lombardo - Slayer, Lars Ulrich - Metallica, Charlie Benante - Anthrax), közülük utóbbit sajnos nem hallottam élőben, és szerintem Lombardo kiemelkedett közülük is egyediségében, jazzes megoldásaival. Azóta sok minden megváltozott a rockzenében, magam is átpártoltam a grunge-ra, ami mára szintén történelem, főleg a legjobb képviselőinek halála miatt.
A Sziget-koncerttel kapcsolatban a legnagyobb kifogásom az volt, hogy már a keverőpult környékéről is alig lehetett valamit látni, előrébb pedig nem merészkedtünk. Számos régi ismerősömmel találkoztam a megdöbbentően nagy tömegben, úgy tűnik, hozzám hasonlóan, sokan nem tudtak ellenállni a klasszikus bandának és a múltbeli metálzúzások kísértésének. Ennyi 28-30 éves tanárt, üzletembert, menedzsert stb. még sohasem láttam egyszerre death-thrashre hedbengelni sátános-halálos stb. pólókban. Pedig az Angel of Death-re nem semmi bólogatni: percenként 250 ütem van benne. Szóval jó buli volt, de rövid.

B) Balatonkenesei főszezon - 2003
Mindig is utáltam a Balatont mint fürdésre szolgáló tavat, ezért nem is sűrűn látogattam az utóbbi évtizedben. Nagyon is folyó- és tengerpárti vagyok.
Úgy adódott, hogy egy hosszú hétvégére idén is megkaptam főnököm balatonkenesei kis nyaralóját. Nem hagytuk ki, páran leruccantunk. Régi barátom, Gipsy szintén ott nyaralt családjával (a saját nyaralójukban), így esténként jókat dumáltunk-főztünk-söröztünk-nosztalgiáztunk.
Ellenben a Balatonról akartam írni. Ilyen kiábrándítónak még sohasem tűnt. A kenesei nagystrand amúgy is igen sekély, de most egyszerűen kriminális. Jó negyedórát gyalogoltunk befelé, jóval a bójákon túlra, és még akkor sem lehetett normálisan úszni. A vízhőmérséklet brutálisan meleg, a vízminőség pedig, enyhén szólva, gyanús.
Egyébként is egyfajta halódás volt érzékelhető a parton: a hétvégétől eltekintve óriási pangás, ember alig az utcákon, a kocsmák, vendéglők majdnem üresek, külföldi rendszám elvétve, irracionális drágaság (tavaly a montenegrói tengerparton [Adria] fele ennyibe kerültek a kaják-piák-egyebek; vagy pl. egy xy tárgy Budapest belvárosi klassz üzletében 600 forintba kerül, míg egy szaros balatoni bódéban 1950 forintba), katasztrofális közlekedési viszonyok. A szolgáltatások színvonalát is csapnivalónak éreztük - pl. a kukásautó kukásai pontosan egy vendéglő mellett piáltak, miközben a vendégek majdnem öklendeztek a kocsiból, a konténerből és vissza nem csukott fedelű kukákból áradó bűztől.
Ellenben a táj gyönyörű, zöld, érdemes kirándulni. Föntről, a dombról, a Balaton is szép.
BUREK: aki Balatonkenesén jár, próbálja ki a Katica Pékségben a káposztás bureket: bár nagyon drága (1500 Ft/kg), viszont Magyarországon alig 1-2 helyen lehet kapni ezt a baromi jó albán-szerb-balkáni kaját (http://www.burek.co.yu), és itt nagyon jól csinálják.

C) Kortárs magyar irodalom a weben - posztumusz viszon-viszonválaszok
Onagy Zoltán megírta jól, hogy nem nekem kellett volna „foglalkoznom” a témával, mert nem tetszik neki a hozzállásom. Nem akarok most humorizálni a latens cenzúra-közeli gondolat megjelenésének lehetőségével. (Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy kijelentsem: választott témám nem képezi a szerzői jogi tulajdonomat, így természetesen bárki, bármikor foglalkozhat a témával. Lehetőleg - tapasztalatom alapján jószándékúan javaslom - egyeztessen Onagy Zoltánnal, hogy hozzállása, személyisége, múltja, jelene és jövője megfelel-e a témával való foglalkozás kritériumainak.) Említi továbbá, hogy az általam minimalistának ítélt kijelentése a Forrásról szerintem nem hoz használható pluszinformációt, és ebből indítva megint egyfajta „szakszervezeti védőhálóként” megvédi a Forrást, amit nem támadott senki. Arra továbbra sem reagál, hogy ő annak idején deklaráltan az én (a folyóiratok honlapjairól született) írásommal kívánt vitába szállni (már magában az írásának a címében is), s ennek a céljának nem sikerült eleget tennie, ehelyett arra tereli a monológot, ami nem tartozik a címben is megfogalmazott tematikához (vannak-e egyáltalán olvasók, miért nincsenek stb.) (- mellesleg, miért a pozitív példaként említett Forrással foglalkozunk, amikor a vidéki olvasókat éppúgy érdekelheti a többi - neten nem vagy használhatatlanul jelen lévő - folyóirat is: ha van pozitív példa, akkor megfogalmazódhatna egy igény a negatív példák számának csökkentésére vidéki vagy bármilyen olvasói szempontból is). Onagy Zoltán - az én olvasatomban - szükségesnek érzi tehát a webes irodalom helyzetének átgondolását, de csak az ő ízlésének megfelelő emberekkel és módszerekkel, és nem érzi szükségesnek, hogy mindez tényekkel történő vita alapján történjék, nem tartja fontosnak, hogy a felmerült problémák (pl. a publikációs etika, a kijelentés kontra cáfolat módszerei stb.) tisztázva legyenek. Posztsummárumként (Onagy írásából ezt hámoztam ki): 1. A fontos az, az volt és az marad, amit a weboldal szerkesztője annak érez. 2. A nem fontos az, az volt és az marad, amit a weboldal látogatója fontosnak érez. 3. Egyéb: meg lehet és kell sértődni egy olyan kijelentésen (pl. következetlen és fáradt stb.), amit a weboldal látogatója tesz, de nem lehet és nem kell megsértődni olyan kijelentéseken (pl. kiskakas, sündisznó), amiket a weboldal szerkesztője tesz (utóbbi meg nem sértődéssel egyet is értek - inkább szórakoztató ez a sok állat- és egyéb hasonlat). 4. Aki kritizál, aki cáfol, aki tényekkel vitázik, az hisztérikus.
Balla D. Károly hozta a formáját: kb. ötödször jelenti ki (pl. itt és itt), hogy nem érdemes foglalkozni blogommal - és ötödször is foglalkozik vele. (Érdekes, mintha egyfajta virtuális megsemmisítésre törekedne: ignorálni a véleményt, a szerzőt, a személyt és a helyet egyszerre, csak hát, főnix módjára - minden visszatéréssel a témához - újra és újra feléleszti a hullát [vagy éppen „kutyát, akit pofán kell rúgni” - ez a fajta frusztrált agresszió egészen újszerű].) Beismerem ünnepélyesen: Balla D. Károlynak igaza van; az aTomblog és a tomkiss.hu éppen olyan szándékokkal és célokkal jött létre, mint Balla D. Ungpartyja: ez is Cafénak, Newságnak (Újságnak), Szalonnak, Magazinnak stb. definiálja magát, itt is találhat az érdeklődő számos külsős és belsős szerző által írt novellát, naplót, verset, regényt, elbeszélést, műfordítást, riportot, képet, grafikát, publicisztikát, esszét, tanulmányt, recenziót, hírt, tudósítást, glosszát, jegyzetet, meghívót, interjút, vitát, reagálást, könyvet, adatbázist, folyóiratot, blogot, fórumot, csetet, vendéggkönyvet, hírlevelet stb. Csak ez sokkal csúnyább - és ebben, nagyon komolyan, egyet kell értenünk.
A tomkiss.hu tehát kortárs magyar irodalmi portál és webmagazin, ezért indokolt posztumusz kijelentenem: ez a legszarabb, legbelterjesebb, legdilettánsabb, legszegényesebb magyar irodalmi portál mind tartalmát, mind formáját tekintve.

D) A TOMKISS.HU A KÉSZÍTŐJE-TERVEZŐJE SZERINT IS NAGYON RONDA!!! MINDIG IS AZ VOLT, JELENLEG IS AZ, ÉS NINCS KIZÁRVA, HOGY ÖRÖKRE AZ IS MARAD! EZ AZ ELSŐ DEKLARÁLTAN NAGYON RONDA HONLAP „AZ IRODALMI WEBLAPOK” KÖZÖTT!!! (Kérem, erősítse meg Ön is a honlap rondaságának tényét a FÓRUMBAN, Ön ezáltal a szabad véleménynyilvánítás eszméjét erősíti. Köszönöm - aTom.)

2003. augusztus 4.

A blogírásnak is megvannak a maga korlátai. Magam, aki határidők szorításai között dolgozom majd’ 1 évtizede, a blogot egyfajta menekülésként képzeltem el: itt aztán (elvileg) mindegy, mikor „dolgozom”, a magam ura vagyok. Ám a Kortárs magyar irodalom a weben c. sorozatomat és annak utózöngéit mégis egyfajta eleje-vége típusú rendszerként képzeltem el, ami a megvalósultnál rendszeresebb munkát igényelt volna. Nem számoltam azonban az eddigi (felnőtt) életemet végigkísérő sokksorozat, A KÖLTÖZÉS újabb állomásával. Amióta (18 éves korom, 1992 óta) Budapesten élek, most lakom a 17. lakásban. Ezúttal azonban nem én költöztem. Valamilyen csoda folytán jelenlegi albérletemben csaknem 2 éve sikerül kitartanom, és legalább jövő őszig nem is szándékozok váltani. Igaz, az utóbbi 2 év sem volt mentes a rutinná vált hurcolkodástól: anyám 4-szer költözött, apám egyszer, öcsém egyszer, barátnőm egyszer (hozzám), öccse egyszer, munkahelyem, a könyvkiadó pedig 2 és félszer (persze sorolhatnék egyéb, közvetlen környezetemben bekövetkezett további költözéshegyeket is, ám ezekben nem működtem közre aktívan). Munkahelyemről van szó ezúttal is. Az egész múlt hetem ennek jegyében zajlott. Dobozolás, szétcsavarozás, csoportosítás, berakodás, szállítás, kirakodás, kidobozolás, összecsavarozás, csoportosítás, majd elölről minden stb. stb. Mindebből, tapasztalt rókaként, különösen nagy arányban vettem ki a részemet, fizikailag.
Mindez persze meglehetősen fárasztó tevékenység. Ezzel magyarázom, hogy a héten, esténként, már semmi kedvem nem volt internetezni, tájékozódni, átgondolni, összefoglalni, blogot írni.
Gyűlölöm a költözést. (Mint mindenki, csak még jobban.)
Mivel a blogomat uraló téma körül (ahogy az várható volt) gyorsan elcsitultak a viharok, és minden folyik a régi medrében, úgy döntöttem, ezzel a mai bejegyzéssel le is zárom a témát mint főtémát, csupán ha valami érdekes történne, akkor utalok vissza a jövőben minderre. Ehhez kapcsolódik, hogy felkérést kaptam egy folyóirattól arra, hogy írjam meg/át mindezt egy kritika/esszé formájában a következő lapszámba. Jelenleg gondolkodom rajta. Ami ellene szól, az az eredeti elképzelésem, ami mellette, az a viharocska, ami kialakult miatta.

RE-AKCIÓ 2. (KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN)

1. CAFÉ (2. rész) - A reakciók sorában perverz színfoltot jelent a felháborodott Gergely Tamás második lépése, egy az ERDÉLYI.ÍRÓK.TERASZ.HU szerkesztőjével készített, a CAFÉ (STOCKHOLM)-on megjelent interjú, amely a kollektivitásban való megnyilvánulás vélt erejében való gondolkodás kiváló példája. (http://www.transycan.net/cafe/index.php?topgroupid=6&groupid=16&subgroupid=4&contentid=124)
Ahogy az a svédországi Gergely Tamástól megszokott, bármiféle előzetes indoklás, magyarázat nélkül belecsap a lecsóba: interjút készít Szabó Géza szerkesztővel, aki Kolozsvárról szervezi-irányítja-szerkeszti a budapesti TERASZ.HU szerverén futó erdélyi, kortárs magyar irodalmi portált. Az interjú egyetlen látható indoka az én blogomban leírtak miatt megnyilvánuló felháborodás közreadása. Az interjú előtt nincs líd (lead), nincs forráshivatkozás, nincs olvasói tájékoztatás, pusztán az első kérdés: „Kaotikus kezdeményezésnek nevezi Tomkiss Tamás az erdélyi írók weblapját a Teraszon, amit te magad éltetsz. Te ezt hogyan látod?” Semmi kedvem (hiszen túl magas laszti volna mindezt lecsapni) elemezni a kérdező „újságírói” logikáját, hogy pl. vajon miféle sajtó- (média-) elmélet és -gyakorlat alapján képzelte el ennek az interjúnak a magyarázatát, indokoltságát, működőképességét stb. Viszont, mindennek hatására, tényleg érdekel, hogy vajon a CAFÉ törzsolvasói hogyan reagálhattak minderre? Nekik vajon természetes, hogy olyan interjúkat olvasnak, amelyeknek témájáról fogalmuk sincs, nem tudják, miről beszélnek az interjúban? Vagy megszokták, hogy külön megkérdezik a CAFÉ szerkesztőjét, most vajon mi a téma? (Pl. hol, mikor, miért nevezte Tomkiss Tamás nevű akárki kaotikus kezdeményezésnek az erdélyi írók weblapját?) Ne haragudjon meg jobban rám Gergely Tamás, de amennyiben azt írtam weblapjáról magánvéleményként, hogy „Az 'irodalmi értékek' szempontjából azonban hanyagolható a szájt”, úgy akkor most e véleményemet ki kell egészítenem azzal, hogy tájékoztatási, sajtóetikai értékei szempontjából is hanyagolható. Egész egyszerűen amatőr ez az eljárás.
A kérdezői attitűdöt mindezzel együtt tehát értelmetlennek és magyarázhatatlannak tekintem, ezért nem is foglalkozom vele a továbbiakban. Inkább átevezek az interjúalany vizeire.

2. ERDÉLYI.ÍRÓK.TERASZ.HU

Számomra ennek az egész pitiáner „balhénak” Szabó Géza szerkesztő az egyetlen igazán pozitív figurája. Igaz, gyarló módon ő is hiúsági kérdést csinált az ügyből, tettenérhető „verbális” agresszióval, de mellette aktívan, objektíven, a tettek mezejére lépve (is) reagált: megfontolta, amit írtam az erdelyi.irok.terasz.hu-ról, és amivel egyet tudott érteni, abban - mellébeszélés helyett - cselekedett (úgy, ahogy), amivel pedig nem értett egyet, annak hangot adott (úgy, ahogy). (Mindezzel természetesen nem arra akarok célozni, hogy bármiféle elvárásom lett volna az én hatásomra történő változtatásokra, hiszen én alapvetően egy blogvitát gondoltam ki, ami végül nem [alig] valósult meg, s aminek későbbi végeredményéből esetleg kamatoztatható ötletek is születhettek volna.)
Ugyanakkor sajnálatosnak tartom, hogy mind Szabó Géza, mind pedig Onagy Zoltán (az ő szerepe - mellesleg - mostanra teljesen kérdésessé vált számomra: kicsodája ő a Terasznak, az alszájtoknak, a „Terasz-írók”, a Terasz-szerver vendégmunkásainak?) a vitát egy részletkérdés felé terelték: egy nem működőképes és nem reális képet mutató számlálóprogram kérdésére. [Erről csupán annyit jegyeznék meg: amennyiben egy internetes segédprogram nem mindenhol működik (mint kiderült, magának a szerkesztőnek az otthoni számítógépén sem), úgy az a segédprogram rossz, a célnak nem felel meg. Másrészről: olyan számlálóprogramra hivatkozni, amely azon túl, hogy nem mindenhol és mindenkor működik, minden egyes frissítésnél ugrik egyet, komolytalan. Ugyanis a statisztikai szolgáltatásoknak csakis akkor van értelmük, ha megközelítőleg reális képet mutatnak az oldalletöltésekről, vagyis bizonyos ideig az azonos számítógépről indított oldalletöltéseket egy látogatásnak regisztrálják. Gondoljunk bele: akár maga az adott honlap készítője is produkálhat pár perc alatt többszáz letöltést, amennyiben nyomogatja a böngésző frissítés-gombját. Tehát az erdélyi.írók.terasz.hu-n alkalmazott számláló nem ad hiteles képet; ellenpélda: a statcenter.hu hiteles képet ad.]
Szőrszálakat lehetne még hasogatni, rengeteget, Szabó Géza ellenvetéseiben, de nem teszem. Csak egy érdekes felvetést emelnék ki: kérdezi, amennyiben nekem nem tetszik valami a honlapján, akkor miért nem írok jobbat a honlapjára? Úgy vélem, ez nem túl szakmai megközelítés. A lényeg az, hogy az erdélyi.írók.terasz.hu némi beszólogatás és az indokoltnál érzékenyebb (és logikátlanabb) lereagálás után fejlődni látszik.

(AZ ELŐBBI [2.] RÉSZ TECHNIKAI HIBA MIATT CSAK AUGUSZTUS 13-ÁN KERÜLT A HELYÉRE - aTom)

3. ONAGY.ZOLTÁN.TERASZ.HU - Valójában Onagy Zoltán csinált ügyet ebből az egészből azzal, hogy ismeretlen indokból és célból elkezdte újraközölni írásaimat saját szájtján, 7 részletben, sajátos kommentárokkal kiegészítve. Itt is megfigyelhető az a szerkesztői amatőrizmus, ami végeredményben jellemzi az egész magyar irodalmi webéletet. Gergely Tamáshoz hasonlóan ő sem tájékoztatja az olvasót eljárásának indítékairól, nem ad magyarázatot arra, hogy mi az ő szerepe ebben az egészben, nem vezeti fel a témát, nem ad instrukciót, „szándéknyilatkozatot” az újraközlés és annak kommentálása kapcsolatáról stb. Ami ennél nagyobb gond, hogy figyelmen kívül hagyott mindenféle sajtóetikai vagy szerző jogi aggályt, és a világ legtermészetesebb módján egyszerűen bemásolta saját honlapjára más szellemi tulajdonát. Természetesen nem pénzről van itt szó, pusztán elemi udvariassági formulákról, hiszen minden további nélkül hozzájárultam volna cikkeim újraközléséhez, amennyiben Onagy megkérdezett volna és utalt volna mindennek a céljára. Így tehát Onagy Zoltán első lépésben direkt módon igazolta saját reakciójával azokat a negatív észrevételeimet, amelyeket a kortárs magyar irodalmi szájtok belterjes és amatőr eljárásaira értettem.
Mindazonáltal meglehetősen logikátlan Onagy sorozata. Elejétől végéig következetlen. Számomra az egyetlen felismerhető koncepció a következő: tételesen sorra veszi az általam említett webhelyeket (kopi), és tételesen „cáfolja” állításaimat. Az esetek nagyobbik részében az ellenkezőjét igyekszik állítani annak, amit én állítottam. Csakhogy mindezt nem közvetlen módon, pl. az állítás kontra cáfolat módszerével teszi, hanem átevez egyfajta pszichológiai-intuíciós vizekre, és olyan magyarázatokat-indokokat fűz mondandójába, amelyek nem tartoznak a szorosan vett tárgyhoz. Alapvetően megállapítható, Onagy Zoltán nem a tényekből indul ki, hanem vélt vagy valós jólinformáltságából, mögöttes (a hétköznapi webhasználó által nem érzékelhető) információkból, sejtésekből, pszichológiai jellegű ítéletalkotásokból, indokolatlan prekoncepciókból. A szerep, amelyet reakcióiban felvesz, egyfajta Don Padreként jelenik meg, vagyis egy olyan figuraként, aki mindenkinél jobban informált, akihez befutnak a szálak, aki latens módon kezében tartja az egész „kortárs magyar irodalmi webmaffiát”, és aki most tanácsokkal látja el a szereplőket és megvédi saját klánját, hiszen láthatólag közösséget vállal minden érintettel, még azzal is, akit nem szeret/nem olvas. Érvrendszerébe bevesz homályos utalásokat pl. mások számára nem látható magánlevelekre, pszichoanalízésében személyes indíttatásokat keres és talál, ignorálni szándékozva ezáltal a tényszerűség (az objektivitás) terepét, és a felvetett általános problémákat átterelve ezzel egyéni problémákra. Egyfajta bennfenteskedő játékot folytat a nevemmel (az eredeti anyagok írójának nevével), de nem oldja fel ennek célját (ki az az aTomkiss?).
Ugyanakkor messzemenően következetlen és fáradt önként választott harcát illetően, hiszen több konkrét hiba csúszott a reakciófolyamba. Pl. - vélhetőleg véletlenül - kifelejti a DOKK.HU-t, elkezdi, de félbehagyja a folyóiratok weboldalait, nem reagál az utolsó, összefoglaló cikkre, így aztán maximálisan értelmetlenné teszi, miért is kezdett bele ebbe az egészbe. Megfogalmaz ellenben „hiányokat”: pl. nem írtam a könyvterjesztők és könyvkiadók honlapjairól. Azt azonban nem írja le, hogy szerinte egy könyvterjesztő, egy online könyvesbolt, egy kereskedés miért képezné a kortárs magyar irodalom webes részét? Talán egy könyváruháznak közre kellene adni a kortárs magyar irodalmi kötetek anyagát? Pl. egy verseskötetet? Nem érthető.
Vegyük pl. a folyóiratokról írott Onagy-kommentárt. Visszatérő módszerrel azzal kezdi, hogy „nem akart megszólalni” ebben az ügyben. Mégis megszólal, ebben is. Egyetlen állításomra sem reagál konkrétan, nem a folyóiratok webes minőségéről beszél, hanem a folyóiratokról. Nem veszi észre, hogy nem arra reagál, amire reagál. Belefog a folyóiratok weboldalainak „ismertetésébe”, és nem reagál mindarra, amit ugyanezen folyóiratokról írtam. Megelégszik annyival, hogy pl. „frissül”. Igen, de hogyan frissül, és miért kell mindezt még egyszer leírni? Miért ír le olyanokat, hogy bár valami nem friss, de majd friss lesz? Kit érdekel ez? Írásom nem azzal foglalkozik, ami majd lesz, hanem azzal, ami van. Miért érv az, hogy pl. egy folyóiratnak elsőként volt weblapja, de a finanszírozás lebénította? Akkor máris jobb és használhatóbb egy weblap, ha mindezt tudomásul vennénk? Milyen többletinformációt nyújt pl. a Forrásról tett minimalista kijelentés, hogy „él, olvasom”, ahhoz képest, amit én is leírtam róla? Hogyan kerül a képbe váratlan huszárvágással egy tévécsatorna és az abban nyilatkozó írócska? Miért érdekes az, hogy 2003-ban egy folyóiratszerkesztőség MIÉRT működik múlt század közepi módszerekkel? Miért kellene mindezt figyelembe vennie az internethasználónak, aki hozzá akar férni a neten az őt érdeklő információkhoz? Csupa kérdés, válaszok nélkül. A folyóirat netes változata nem egyenlő a netfolyóirattal. A folyóirat netes változata egyszerű reprodukció, primitív eszközökkel. És – többek között – ez az, ami hiányzik.
A példákból ennyi is elég. Akit érdekel, olvassa el Onagy írásait, és írja meg véleményét Onagynak.
Természetesen nem azt akarom állítani mindezzel, hogy Onagy Zoltán rosszindulatú szándékkal fogott munkájához, sőt, valószínűleg konstruktív és problémaorientált kívánt lenni. Ám, sajnos, szándékait nem sikerült megfogalmaznia, vegyes benyomás alakult ki bennem mindarról, amit írt. Zavarodottságot látok Onagy reakcióiban, kapkodást, fáradtságot, céltalanságot, tanácstalanságot.
Továbbra is homály fedi előttem a TERASZ.HU különböző részeinek kapcsolatát. Norman Károly Terasz-szerkesztő azt írta valahol, hogy nincs különösebb kapcsolat a teraszos oldalak között, pusztán a szerver használata, ami a .terasz.hu végződés magyarázata. Ugyanakkor Norman Károly az anyalap, a WWW.TERASZ.HU webmagazin-portál főoldalára kirakta „cikk-ként” Onagy írásainak linkjét, egy-egy sajátos stílusú líddel (lead) együtt. Ezekből a lídekből azonban ugyancsak nem derült ki, hogy mi a téma: egy szekunder cikksorozat „beharangozói” voltak ezek, melyekben a világon semmi utalás nem történt „a primer témára”. Amennyiben a Terasz.hu egy webmagazin, úgy újságírói-szerkesztői szempontból ez az eljárás messzemenően dilettáns: a címlapot szemlélő olvasó semmiféle eligazítást, tájékoztatást nem kapott a tartalomról, a témáról, a problémafölvetés indokairól (hacsak nem feltételezik a „szerkesztők” azt, hogy mindig ugyanazok a bennfentes olvasók tévednek a terasz.hu főoldalára, akik eleve „tudják”, miről van szó). Képzeljünk el pl. egy napilapot, mondjuk a Népszabadság-online-t: a címlapon egy cikkhez tartozó döglött halat ábrázoló fényképes linkhez a következő líd-kommentárt fűzik: „A döglött halból halászlét főznek. A halak, csakúgy mint a Szaddam-fiúk, meghaltak.” – és, rákattintva a linkre, összefoglalót (külföldi lapszemlét) kapunk az iraki háborúról, de a cikkben semmi sem utal arra, hogy a Szaddam-fiúk meghaltak, és nem is magyarázzák meg, honnan származik a Szaddam-fiúk haláláról szóló infó. Mindez természetesen elképzelhetetlen a Népszabadság esetében. Ellenben, kb. ez a Terasz.hu mint médium eljárása. Akár összefügg Onaggyal, akár nem.

1. http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=552
2. http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=556
3. http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=560
4. http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=561
5. http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=565
6. http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=579
7. http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=582
8. http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=600
+1. Rövid kommentárok mások írásaira:
http://onagy.zoltan.terasz.hu/index.php?id=366

4. EGYÉB - hosszan lehetne még taglalni az egyéb reakciókat, de felesleges. Most csupán Balla D. Károly kicsinyes bosszúira utalok, pl. bizonyos fórumokban következetesen egy s-sel írta nevemet (pl. NORMAN.TERASZ - cset ARCHÍV), vagy pedig az én honlapomat hozta fel elrettentő példaként. Utóbbira annyit kívánok csak mondani, hogy az én honlapom magánhonlap, Balla D. honlapja pedig „webfolyóirat”, kortárs irodalmi webhely: pl. mások írásait, munkáit is közli. Így webfolyóiratként beleillik a sorba. Az én honlapom bátran lehet csúnya és használhatatlan, önmagán (készítőjének véleményein és ízlésén) túl nem szolgáltat semmiféle tartalmat. Inkább tehát - így gondolom - maradni kellene a tényszerűségnél, nem pedig gyermekded „csúfolódással” vagdalkozni. Amennyiben Balla D. Károly szerint szép és jól használható saját webszájtja, (például) írja le azt, hogy szép és jól használható. Vagy pl., hogy nem ért egyet az „irodalmi webhely” kitétellel, mert nem irodalmi webhely, pusztán a véletlen műve, hogy annak látszik. És fogalmazza meg abbéli igényét is, hátha hat, hogy honlapjáról csak annak lehet véleménye, akinek tetszik. De - ellenpéldaként - semmiképpen sem működik a „bezzeg a Tomkiss honlapja” érv, hiszen a kettő nem esik egy kategóriába, bármennyire szeretné is ezt a látszatot kelteni Balla D. Károly.

Uff.

[vége]

UGRÁS: KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN
1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; +1 rész; re-akció 1.; re-akció 2.

2003. július 28.

RE-AKCIÓ 1. (KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN)

Jó néhány napba belekerült, amíg rászántam magam, hogy végigrágjam a blogomat érintő, számomra megemészthetetlenül sok (dömpingszerűen érkező), zavaros reakciót. A dolgomat nagyban megnehezítette, hogy a vélemények legjelentősebb része nem a bloghoz kapcsolódó fórumban, hanem idegen fórumokban és chatekben jelentkezett, ömlesztve más témákkal. Sőt, az utóbbi napokban már kódolva is reagáltak egyesek, bizonyos metaforikus síkokra menetelve a konkrét beszéd elől.

(Itt jegyezném meg, hogy nem értem: amennyiben blogot írok működő blogfórummal, miért nem itt reagálnak, akik érintve érzik magukat, és amennyiben reagálni akarnak. Számomra legalábbis fura, hogy egy blogot, illetve az ott leírt dolgokat „médiaszintre” emelnek, holott ez a blogkultúrában nem szokás. Úgy tűnik, az „otthoni” terep biztonsága nagyon vonzó, ott több önigazolást kapnak az érzelmek, ráadásul a tényszerűséget sem kell olyan vehemenciával figyelembe venni, mint amilyen vehemenciával számon lehet kérni pl. velem szemben.)

Jó néhány napig lebegett előttem vonzó alternatívaként, hogy hagyjam ezeket a külső reakciókat válasz nélkül, hiszen végül is nem velem, hanem rólam vitáznak (értenek egyet) emberek, ez pedig valószínűleg nem is tartozik rám. S ha már hagyom, folytatom a blogot a következő témámmal. A válasz ellen szólt az is, hogy gigantikus mennyiségű tételre (szavak, félmondatok szintjéig lemenve) kellene reagálnom, ha úgy tetszik cáfolatot adnom, más esetben egyetértenem, erre pedig munkám és magánéletem mellett nincs időm, ráadásul nem is érzem a hasznát az egésznek, ettől még nem változik semmi, minden meggyőződés marad az eredeti helyén. Ugyanakkor, gondolva blogom kevés olvasójára, nem akartam terhelni őket egy hosszadalmas „jegyzettel”, hiszen nemcsak megírni embert próbáló feladat egy tételes, 8-10 irányba mutató választ, hanem elolvasni is, s a blog nem éppen a nagy terjedelmekről szól (szerintem). Nehezítette helyzetemet az is, hogy megszaporodtak a magánlevélben érkező reakciók is, és többször észrevettem, már nehezen tudok a tudatomban különbséget tenni az ún. magánlevelek és a nyilvánosan vállalt internetes megnyilvánulások között (pl. online fórumok).

Azonban megígértem e blogban, hogy reagálok, és nem akarok hazudni, vagy csalódást okozni néhány embernek, akik várják mindezt. Ezért próbálok a lehető legtömörebb lenni, és csakis a számomra lényeges momentumokra reagálni. Igyekszem naponta 1-2 „választ” megírni, így remélhetőleg ezen a héten mindenre sort tudok keríteni.

A reakciók java része konkrét, általam a blogban felemlegetett webhelyekhez és azok szerkesztőihez kötődik. Ezek az oldalak a következők: Terasz.hu; irok.terasz.hu; erdelyi.irok.terasz.hu; onagy.zoltan.terasz.hu; karoly.norman.terasz.hu; Ungparty; Café („Stockholm”). Az itt vagy innen felbukkanó véleményekre reagálok.

1. CAFÉ (1. rész) - A leglátványosabban talán Gergely Tamás sértődött meg, hiszen „nyílt levelet” írt nekem, illetve csak vélem, hogy nekem, hiszen mint levelet nem kaptam meg, nem is értesített írója arról, hogy levelet („cikket”) írt nekem, így aztán más honlapok ajánlólinkjei alapján szereztem róla tudomást. Ebben az egy esetben levélformában reagálok (túl hosszan, tudom).

Kedves Gergely Tamás!
Bár te megszólítottál engem egy levélnek látszó „publikációddal”, én ezt a levelet nem kaptam meg, csupán rátaláltam mintegy véletlenül az interneten. Nem tudom, hogy amennyiben levélnek kezeljem, úgy vársz-e rá választ, én mindenesetre a saját blogomban válaszolok rá, és még be is linkelem a kedvedért válaszom tárgyát, hogy a blogom olvasói tudják, miről beszélek. Tessék, itt van a leveled: http://www.transycan.net/cafe/index.php?topgroupid=6&groupid=16&subgroupid=3&contentid=121 Bár nem vagyok benne biztos, azért bízom benne, hogy te is rátalálsz véletlenül válaszomra.
Akkor tehát, sorra véve megállapításaidat-kérdéseidet, sorban jöjjenek a „válaszok”.
1. Nem tudom, honnan „tudod”, hogy szabad időm semmi, illetve figyelmem szórt. Lehet, hogy így van.
2. Emlékszem, hogy interjút készítettél velem fél évvel ezelőtt, az IV-ről. Akkor még az IV főszerkesztője voltam, azonban jó negyed éve már kiléptem, és nem vagyok tagja semmilyen szerkesztőségnek.
3. Mind ez ideig nem tudtam, hogy a „székely” szó sértő is lehet. Ha az, őszintén elnézést kérek érte. Bevallom, fogalmam sem volt róla, hogy székely vagy-e, pusztán erre asszociáltam. Most, utólag, keresve indítékaimat, arra jutottam, hogy valószínűleg kedveskedni akartam neked azzal, hogy nem az elcsépelt nyugati magyarral vagy hasonlóval jelöltem meg erdélyi érdeklődésed vélt gyökerét. (Jómagam számos alkalommal voltam Erdélyben, Székelyföldön [most is megyek majd 2 hétre], számos ottani barátom és ismerősöm van, s mindeddig legfőképpen azt tapasztaltam: a „székelyek” büszkék arra, hogy „székelyek”, s kifejezetten lebasztak néhányan, amikor „lemagyaroztam” őket. [Azt is hallottam sokszor, hogy „Székely szarta a magyart” - s ezen jókat röhögtem. De ez nem tartozik ide.]. Így tehát megkavarodhattam, és ezért engedhettem meg magamnak ezt a könnyelműséget. Amit már bánok. Cserébe, kérlek, svábozz le bátran, hiszen bennem van legalább 30% sváb vér is, meg 5-6% szlovák, meg ki tudja, még mi.
4. Nekem az, hogy Café, a sok száz egyéb netes Café között, kevés fogódzkodónak. Ha az volna az url, hogy www.café.com vagy .se vagy akármi, inkább ráállna szemem és kezem. Egyszerűen nem tartom észrevehetőnek, hogy a változások milyen tengely mentén haladtak a webszájtodon.
5. Én továbbra is kitartok - magánvéleményként - magánvéleményemnél: nekem erőltetett (volt?) pl. a Perforál.
6. Szerintem nem muszáj „kerékbe törni” a magyar nyelvet. Nem állítom, hogy „elég” jól beszélnék-írnék magyarul, mindig tanul az ember valami újat. Magyar szakos diplomámmal sem vágok föl (pláne, hogy „a budapesti” ELTE tanárképző karán szereztem, nem pedig valami skanzenben). Azért publikációimban megpróbálok odafigyelni, mit írok, de egy blogban lendületesen halad az ember keze a klaviatúrán, mivel az nem publikáció. „Behalt” ügyben szerintem már te is tudod, mi az igazság.
7. Amennyiben több figyelmet követeltek magatoknak, úgy próbáljatok meg kissé jobban megfelelni a hétköznapi „elvárásoknak”. Pl. ha írsz egy nyílt levelet vagy hasonlót, amelyben egy bizonyos véleményre hivatkozol, úgy tájékoztasd leveled olvasóit, hogy miről van szó (itt és itt ez és ez látott napvilágot, amiről a következőket gondolom stb.), illetve add meg a kifogásolt rész szövegkörnyezetére utaló minimális instrukciókat, nem utolsó sorban pedig a „megjelenés” helyét, url-lel (linkkel) együtt, hogy érvényesülhessen a szabad véleménynyilvánítás (és a „sajtószabadság”) joga olvasóid előtt is.
8. Mint említettem, régen nem vagyok IV-szerkesztő. Ezért nem is „közlök” ott senkit, s nem is olvasok. Az, hogy kit olvasok el, kit nem, rám tartozik. Magad írtad, mindent nem lehet elolvasni. De a te logikádból ad absurdum az következik, hogy amennyiben egyszer leközöltem egy költő verseit, onnantól kezdve adott költőnek minden versét le kellene közölnöm (szeretnem kellene, tetszést kellene nyilvánítanom), mert bizonyítható, hogy csakis jó (nekem tetsző) verseket ír. De amennyiben nem így „cselekszem”, úgy logikusan rossz szerkesztő vagyok? S továbbá: amennyiben Szonda Szabolcs jó verset közöl a Caféban, úgy - ebből következően - a Café egésze is jó. És az is következik a logikádból, hogy mivel Szonda Szabolcs (bocs Szabolcs, nem én hoztalak fel példaként, remélem érted) kolozsvári (nem tudtam, hogy átköltözött) költő, ezért jobban tud nálam magyarul. (Mi bajod a vecsési „halászcsárda” közönségével? [Van ilyen?] Lehet, hogy nem stockholmi dialektussal, de azért magyarul beszélnek ott is, vagy ahogy tetszik nekik.)
9. Megható, hogy leveled vége felé sorsközösséget vállalsz Balla D. Károllyal, és az ő nevében is nyilatkozol, némi fenyegetéssel „megspékelve” (ez egy szlengszó a magyarban). De nem bizonyítod érveddel, hogy a kortárs belga és lengyel költők nem haverjai Balla D.-nek. Miért ne lehetnének egytől-egyig Balla D. haverjai? Ezt a te logikád kapcsán kérdezem, Balla D. honlapjával a neked írt válaszban nem kívánok foglalkozni.
11. Logikádból ad absurdum az következik, hogy amennyiben én valaha interjút adtam internetes portálodnak, úgy a jövőben nekem csak jó véleményem lehet portálodról. Sajnos ez nem így van. De így is lehetne, amennyiben nekem tetszene a portál. De csakis akkor, ha én (az olvasó) akarom így, nem pedig te (a szerkesztő).
12. Kérlek szépen, ne várj el tőlem semmit. Főleg ne tiszteletet, s annak megnyilvánulási formáját se határozd meg. Sem te, sem én nem vagyunk olyan helyzetben, hogy bármilyen formában is figyelembe kellene vennünk a másik elvárásait.
13. Fura dolgok történhetnek mostanában a svéd médiában, ha már „minősíteni” sem lehet szabadon egy magánblogban. Én még azért megpróbálnék élni törvény és alkotmány adta jogaimmal, amíg be nem tiltanak.
Elnézést a magyartalanságokért és egyéb stilisztikai-nyelvhelyességi pongyolaságokért, sok sikert és minőséget kívánva:

Kelt Budapesten (Magyarország), 2003. július 28-án

aTom
(és Tomkiss Tamás)

[Folyt. köv. az erdélyi.írók.terasz.hu-val és a CAFÉ 2. részével]

UGRÁS: KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN
1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; +1 rész; re-akció 1.; re-akció 2.

2003. július 21.

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN - +1. RÉSZ: SUMMÁRUM

Úgy tűnik, 2003-ra minden irodalmi webhely teljesen behalt.

Igaz, meg sem született még „rendesen”.
Körültekintésem a kortárs magyar irodalom internetes jelenlétéről - 2003 júliusának közepén - természetesen nem lehetett teljes. S minthogy az internetről, egy állandóan változó terepről, egy már nem is olyan új médiumról van szó, privát „felmérésemet” természetesen nem is lehet hagyományos értelemben vett kritikának nevezni. A másfél hét alatt, amíg észrevételeimet 5 részletben megírtam és közzétettem blogomban, máris számos (azért nem olyan jelentős) változás történt egy-egy webhelyen. (S igen tanulságos az írásaimra „érkezett” reakciók özönének értelmezése is. De erről majd +ésőbb, pár nap múlva.) Így, mindazok, akik pl. ma elolvassák az erdelyi.irok.terasz.hu-ról vagy az onagy.zoltan.terasz.hu-ról írott észrevételeimet, már nem ugyanúgy találják ezeket az oldalakat, mint én akkor [és előtte hónapokig], amikor írtam róluk. Miközben néhány általam kritizált webhely egyfajta véd- és dacszövetségbe tömörült kritizálójuk kritizálására és elítélésére, addig bizonyos tekintetben latensen egyetértettek néhány kifogással, és ma már pl. az említett két webhely esetében működő számlálóval, szájttérképpel, keresőprogrammal is találkozhatunk. (Így tehát a magam szerény eszközeivel hozzájárulhattam a kortárs magyar irodalmi webhelyek korszerűbbé tételéhez, ráadásul rossz példámmal sikerült bizonyos szerkesztők között a jó kapcsolatot is megerősítenem. És mi okozhatna ennél nagyobb örömöt egy „kritikusnak”, akit ráadásul aTomnak hívnak?)
Éppen ezért érzem szükségesnek kiemelni, hogy kritikám a kortárs magyar irodalom egészének internetes jelenlétét érinti, és nem egy-egy weboldal speciális szerepén van a hangsúly. Jelen esetben minden egyes webhely példaként szolgál, méghozzá a kortárs magyar irodalom iránt érdeklődő „hétköznapi olvasó” számára, nem pedig az egyébként predesztináltan narcisztikus „irodalmi társadalom” „igényeinek kielégítésére”. Én a „hétköznapi olvasó” érdekeit tartom szem előtt (és, biztosan tudom, létezik „hétköznapi olvasó”, méghozzá nagyobb számban, mint „irodalmár”), nem pedig az irodalmárét, és különösen nem az irodalmi webhelyek készítőiét. A „hétköznapi olvasót” nem érdekli, hogy adott webhely mögött mennyi pénz, tőke, infrastruktúra van, hogy hányan készítik, hogy a készítő milyen széken ül, milyen szemüveget használ, mivel kezeli az aranyerét, milyen nyugtatókat szed stb., az sem érdekli, hogy a készítő miért csinál egy weboldalt egyáltalán; őt az érdekli, hogy az interneten böngészve a megtalált weblap milyen, hogyan működik, hogyan használható, mit ígér, és azt hogyan teljesíti, mennyire tudja kielégíteni mindazon, az internet minden más területén már megszokott, korszerű, alapszintű igényeket, amelyek elvárhatók egy önmagát irodalmi webhelyként (folyóiratként, adatbázisként stb. [és nem magánhonlapként!!!]) feltüntető oldal esetében is.
Kísérletemet „sokan” szándékaimnak megfelelően, helyi értékén értelmezték, ám, döbbenetemre, még többen személyes ügyként, mi több, médiapolitikai megnyilvánulásként, kultúrpolitikai publicisztikaként, enyhébb esetben pszichoanalitikus kóriratként kezelték. S mindez hozzásegített magánvéleményem pontosításához, tisztábbá tevéséhez, s az alábbiak megfogalmazásához.

Úgy tűnik, a legtöbb, interneten „elférő” területtel ellentétben a kortárs irodalom speciális vetületnek kívánja láttatni magát. Egy „múltban élő” és a múltat érintetlenül túlélő struktúrának. Ahol az elsődleges motivációs energia a hagyományból táplálkozik, az ún. „magyar irodalmi hagyományból”. És félő: generációs különbségekről, beidegződésekről is szó van itt. Hiszen, ami látható, nem más: a kortárs magyar irodalmi webhelyek készítői nem internetben gondolkodnak, hanem „nyugatos” kávéházi irodalomban, cigarettafüstös (államilag fenntartott) szerkesztőségi irodákban, bölcsészkari szemináriumi termekben. Egyszerűbben: OFFLINE körülményekben, OFFLINE kommunikációban, OFFLINE szolgáltatásban és OFFLINE fogyasztásban. Vagyis, fiktív szociológiai síkra vetítve, 2003-ban a kortárs magyar irodalom aktív szereplőinek igénye önmaguk internetes megmutatására a nosztalgiára, a kényelemre, a nyavalygásra, az önsajnáltatásra épít, s mindez természetesen idegen napjaink internetes dinamizmusigényétől. Miért tartom mindezt „generációs” helyzetnek?
Azért, mert míg egy 40-es, 50-es, 60-as éveiben járó irodalmi weblap-készítő esetében belátható ennek a paradigmaváltásnak a nehézkessége, az eredmény várható milyensége, addig nehezen fogható fel, hogy a 10-es, 20-as, 30-as éveiben járó aktív internethasználó, irodalmi érdeklődésű közönség miért elégszik meg mindazzal, amit „kortárs magyar irodalmi internetként” találhat 2003-ban, és miért nem fogalmazza meg - netalán diktálja alkotóként - mindazon igényeket, amelyeket mára az interneten jelen lévő, nem „kortárs magyar irodalmi” tartalmak nyújtani tudnak? A válasz(ok) megtalálása nem könnyű, de nem is nehéz. Hiszen mindaddig, amíg a ma bölcsészhallgatói, pályakezdő költői és írói a „nyugatos kávéházi irodalom” és a „cigarettafüstös (államilag fenntartott) szerkesztőségi irodák” nosztalgiájától telítve lépnek ki a bölcsészkari szemináriumi termekből (8 éves folyóiratszerkesztői magántapasztalatom alapján legalábbis erre következtetek), addig sajnos érthető, hogy a ma fiataljai megelégszenek azzal, ami van. Ahogy e blog fórumjában is megfogalmazódott: az „ez van, ezt kell szeretni” szemlélet diadalmaskodik nap mint nap a dinamikus, más területeken természetesen működő 21. század eleji „fogyasztói” igények („ami nem elég jó, azt jobbá lehet/kell tenni”) felett.
A ma „kortárs magyar irodalmi” webfogyasztója szemrebbenés nélkül elmegy olyan szlogenek mellett, mint „az irodalmi portál”, és nem kérdezi meg, hogy amennyiben „az”, miért tavaly októberi frissítésű a linktár júliusban, vagy miért nem áttekinthető és használható a fórum, vagy miért csak hetente-kéthetente kerül fel új cikk, s miért nem mutatják be a készítők, legalább csak adatok szintjén, „a” magyar irodalmat. Vagy egy másik szlogen: „Kortárs Irodalmi Adattár” - amennyiben az, hogyan kell ezt érteni? Miért hiányzik az Adattárból mondjuk 30-40 harminc év feletti, sok kötettel és díjjal rendelkező író? Mi az Adattár fejlesztésének módszertana? Mindezek természetesen kiragadott példák, hipotetikus kérdések, de egyfajta elvárást jogosan fölvetnek: ha más területeken elvárható a pontos, árnyalt fogalomhasználhat, akkor legyen elvárható az irodalom területén is. Amennyiben valaki adott szakterület adattárának elkészítésére és szolgáltatására vállalkozik, tájékoztassa a felhasználót a működési elvekről. Az internet használója ahhoz van szokva, hogy pl. a digitális fényképezőkkel foglalkozó oldalon nem csak a szerkesztők kedvenc márkáival találkozik, hanem a saját kedvenc márkájával, és noname gagyikkal is adott esetben. Vagy: egy filmes portálon éppúgy megtalálja a huszadrangú tinivígjáték adatait, mint a komoly szakmai sikert elérő művészfilméit. A különbség (a legtöbb esetben) annyi: utóbbi típusú oldalak nem írják oda, hogy „a” fényképezőportál, vagy hogy „Magyar Filmadattár”.

Legalább 6 éve „elérhető” „bárki” számára az internet Magyarországon is (természetesen elméletileg, és nem gyakolatilag). A rengeteg megalázó anyagi feltétel ellenére él és virul a magyar nyelvű internet. Annak idején Gutenberg találmánya arra utalt: az irodalom mindennél gyorsabban képes és akar profitálni az újításokból. Ez az internet esetében is így van. Csak nem a magyar nyelvterületen. És ez (elsősorban) nem az irodalmi weboldal-készítők hibája. Hanem a fogyasztóké. És az ő igényeiké (igényeik megfogalmazatlanságáé).

Ha a „hétköznapi olvasó” helyébe képzelem magam, miközben szörfözök a neten kortárs magyar irodalomra vadászva, azt láthatom, hogy a magyar irodalom szemléletében még mindig a szocialista tervgazdaság uralkodik, ahol „felülről” (OFFLINE) nyomatják a tartalmat, és nyoma sincs semmiféle piacgazdaságnak, fogyasztói társadalomnak, rendszerváltásnak (ONLINE).

[vége]

B-TÉMA
Magánblogom e kritikai sorozata véget ért. Hátravan még egy fárasztó menetem: válaszolni fogok az internetes reagálásokra 1 (vélhetőleg sajnos hosszú) „írásban”. Úgy tervezem, hogy csütörtök-pénteken, de a héten mindenképpen.

UGRÁS: KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN
1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; +1 rész; re-akció 1.; re-akció 2.

2003. július 19.

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN - 5. RÉSZ

Úgy tűnik, 2003-ra minden irodalmi webhely teljesen behalt.

Végezetül: érdemes körülnézni, az internet mint virtuális könyvtári szolgáltatás vagy mint online szöveggyűjtemény, mit képes nyújtani a kortárs magyar irodalom iránt érdeklődőnek. Bár sok ilyen témájú (magán)kezdeményezésre bukkanhatunk a neten, komolyan venni ezek közül csupán kettőt lehet és érdemes.
1. Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) - a közpénzekből fejlesztett és fenntartott portál vállaltan a (többnyire) Kossuth-díjas irodalmi szekcióval foglalkozik, illetőleg egyfajta többszörösen megerősített, szakmai zsűri által beválasztott irodalmi elittel. Ehhez - a hírek szerint - állami részről minden szükséges forrást megkapnak a készítők, s talán ez az egyetlen irodalmi webhely a magyar nyelvterületen, ahol a szerzői jogi kérdések, a kopirájtok stb. is tisztázottak és méltányosak. Persze, aki egy kicsit belegondol, lehetetlen, hogy tökéletesen működjen ez a rendszer. De azért jó, hogy van ilyen.
Ami viszont nem jó, az az, hogy a DIA nem képes ellátni vállalt feladatát. Amennyiben adófizetői pénzből fenntartott portálról van szó, mindenképpen indokolt a többihez képest szigorúbb elbírálás: én, olvasó, internetet (sok pénzért) böngésző adófizető elvárom, hogy végezzék jól és majdnem tökéletesen a munkájukat az erre hivatottak. Amennyiben XY kortárs magyar írót felveszik „akadémiai tagnak”, úgy naprakész információkat kérek a pénzemért a cserébe: nevezetesen, az XY-ról megjelent kritikák teljes, rendszeresen frissített listáját, egy internethez méltó on- és offline bibliográfiát, mert elég gáz, hogy pl. a google kereső kiad valaki esetében olyan (adott esetben nagyon sokak által ismert) írásokat is, amikről a DIA szerkesztőinek nincs tudomásuk. Mindezek ellenőrizhető tények, ellentétben az interneten nem jelenlévő, tetemes mennyiségű folyóirat és újság cikkeivel, melyekről aztán tényleg csak az szerez tudomást, aki valami csoda folytán látja kinyomtatva. Magyarán: a DIÁ-nak mindenképpen olyan portállá kellett volna válnia mára, amely megadja mindazt a szolgáltatást az érdeklődőknek és kutatóknak, ami többhetes könyvtári munkát képes kiváltani. És nem feltétlenül arról van szó (bár, miért ne lehetne?), hogy a tetemes szekunder irodalmat tegyék hozzáférhetővé, letölthetővé, hanem arról, hogy adjanak kiindulási pontot a későbbi könyvtári munkákhoz a bibliográfiai adatok pontos, naprakész feltüntetésével. Továbbá, ha már egy kiemelt, felvállalt elitről van szó, megtehetnék azt a szívességet, hogy az egyébként is hozzáférhető egyéb információkat (publikált életrajzok, interjúk, „írások”, fényképek, dokumentumok) összegyűjtik, egy helyen, kommentárokkal vagy anélkül rendszerezik, közzéteszik. Ezekből a szempontokból a DIA nem tekintehető élőnek és „digitálisnak”.
http://www.irodalmiakademia.hu

2. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) kortárs magyar irodalmi része - az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által fenntartott internetes „könyvtár”. Jelen pillanatban a következő szöveget tartalmazó pop-up ablak jelenik meg, ha a rákattintunk: „Ez itt a MEK 1.0-ás, 2003. június 30-án lezárt gyűjteménye. Ezt a szolgáltatást már nem fejlesztjük tovább! Az új könyvtár a http://mek.oszk.hu címen épül, ahová folyamatosan kerülnek át a formátumukban és szövegminőségükben feljavított régi könyvek is. Jelenleg elsősorban a klasszikus szépirodalom átválogatása folyik...” Így tehát a „fenntartók” intuitív módon némileg tompították az élét mindannak, amit el kell mondani e gyűjteményről.
Mert hogy ezen a helyen, kik, miért, hogyan, mikor, miért, mivel szerepelnek, az örök rejtély marad. Instrukciók, koncepciók, elvek hiányában csupán egy névsort lehet látni, s a hozzájuk kapcsolódó vagy textes, vagy tömörített szövegekkel. Ebbe a névsorba sok mindenki belefér, bármivel, és sok mindenki hiányzik is belőle. Aki benne van, arról sem tudható, miért éppen azzal, amivel. Valakitől el lehet olvasni 3-4 verset, valakitől egész könyveket. Arról nem nagyon lehet tudni, hogy a felkerült szövegek megjelentek-e valahol. Mindez lényegében szánalmas és használhatatlan. Ez nem „könyvtár”; még egy folyóirat (feltételezett) online adatbázisához is méltatlan.
Az új, az ígéret szerint készülő változat sem ígér forradalmi változásokat: az elődtől és magától a könyvtáros szakmától elvárható nem felhasználóbarát struktúra igen jól megfigyelhető - mintha szándékosan próbálnák összezavarni a látogatót. Sokféle és praktikus használhatóságot terveznek, csak éppen nem a netes közönség „pragmatikus” gondolkodására építve. (Magam is könytár szakos diplomával rendelkezem, így tudom, miről beszélek.)
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/modern/
http://mek.oszk.hu

És ezzel a kör a bezárult. A kortárs magyar irodalom webes jelenlétének illusztrálásához több példát felhozni nem érdemes. Bár terveztem, a kortárs magyar írók honlapjait mégsem veszem be ebbe körbe. Ugyanis beláttam: személyes honlapot készíteni tényleg egyéni vérmérséklet, igény, belátás, tehetség stb. kérdése. S az esetlegesen megvalósuló termék is sokféle lehet: valaki maga csinálja, valakinek a heverja segít, valakit felkarol egy cég. Valaki irodalmi szempontból kreálja meg saját honlapját, valaki pedig a saját személyiségét helyezi előtérbe. Valaki felhasználóbarát, valaki felhasználóellenes. Valaki csak a jó kritikákat jelzi magáról, valaki mindegyiket, valaki egyiket sem.
Annyi azért elmondható: megdöbbentően kevés magyar író érzi-gondolja szükségesnek, hogy saját honlapja legyen. Ez persze sok mindent jelenthet: gondolkodásbeli, anyagi, elvi stb. hozzáállást egyaránt. Ami viszont tényleg feltűnő: minden, ami közéleti, de nem irodalmi (szak- és tudományos területekre, művészeti ágakra stb. gondolok), sokkal aktívabban, szerteágazóbban, korszerűbben jelen van a magyar nyelvű interneten, egyéni képviselői által. S mindez, annak ismeretében, hogy az irodalom végül is a betűk, a karakterek elsődleges felhasználója, felettéb furcsa. És szomorú.

[Folyt. és vége köv.]

B-TÉMA
Pár napos eltűnésem oka végeredményben egy ünnepi esemény következménye: 5 éves nyomasztó gondolataimtól tudtam megmenekülni azáltal, hogy sikerült végre megszabadulnom ráfizetéses kényszervállalkozásomtól. Cégemet annak idején azért hoztam létre, hogy legyen egy kiadója az IV-nek, a folyóiratnak, amiről szólt (sarkítva) az utóbbi 7 évem. Aztán persze a nyakamon maradt az egész, mindenféle zűrös ügyekkel: ígéretproblémákkal, névproblémákkal, székhelyproblémákkal, tagságproglémákkal és rengeteg pénzügyi problémával. És rettegtem az egésznek a tisztába tevési problémáitól, amelyek számtalan elképzelhető és elképzelhetetlen problémát vontak maguk után. Végül egész simán sikerült megúsznom az egészet, mind ügyvédileg (köszi, Gipsy!), mind könyvelőileg (köszi, Lívia!), mind adminisztrációsan (köszi, Réka!), mind jövőképileg (köszi, munkahely!), mind megoldásilag (köszi Mama és Dezső!).
Tehát úgy érzem, végre újjászülettem, tiszta lappal indulhatok. Mindezt csak megerősíti, hogy a legfontosabbnak vélt okmányom, az útlevelem meghosszabbítását (10 év) is sikerült megoldanom. (Ajánlom mindenkinek, aki nem akar Pesten napokig szívni, menjen vidékre, bármelyik kisebb város okmányirodájába, és ott 6 perc alatt elintézheti.)
És mindennek kiheverésére adtam magamnak néhány tunya napot, amíg a világon semmit sem csináltam, pusztán döglöttem a tévé előtt, és dobozos söröket nyitogattam. (Közben persze „nyomasztott”, hogy nem dolgozom, pedig kellene.)
Sorozatom befejező, + 1. részeként egy Summárumot teszek közzé, vélhetőleg holnap. S ezek után reagálok mindazon indulatokra, melyeket kiváltottak írásaim.

UGRÁS: KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN
1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; +1 rész; re-akció 1.; re-akció 2.

2003. július 14.

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN - 4. RÉSZ

Úgy tűnik, 2003-ra minden irodalmi webhely teljesen behalt.
Különösen igaz ez az oly sokat emlegetett „gazdag” irodalmi folyóirat-kultúra netes „jelenlétére”. Ugyebár, a fáma szerint a folyóiratok teszik igazán élővé, mozgékonnyá, aktuálissá, láthatóvá az irodalmi életet.
A webes jelenlét tekintetében bátran kijelenthető: 100 esztendővel ezelőtt élőbb volt ez folyóiratkultúra, mint a 21. század elején. Mert: 1) a folyóiratokat nem lehet kapni, nem lehet hallani róluk, elvesznek a média korszerűbb megnyilvánulásai között. 2) A kortárs magyar irodalmi folyóiratok internetes jelenlétéről nem beszélhetünk, mivel ilyen - úgyszólván, minimális számú kivételtől eltekintve - nem létezik.
De nézzük: általánosságban a kortárs magyar irodalmi folyóiratok internetes megjelenés szempontjából 4 csoportba sorolhatók: 1) Folyóiratok, amelyek 2003-ban sincsenek rajta a neten. 2) Folyóiratok, amelyek rajta vannak a neten, de időközben megszűntek. 3) Folyóiratok, amelyek rajta vanna a neten, de a webes változat frissítése megszűnt (sok esetben évekkel ezelőtt), nagyon ritkán frissül, vagy soha nem volt friss. 4) Folyóiratok, amelyek webes változatát rendszeresen frissítik, de csak szerény mértékben.
A rövidség kedvéért bekopizom saját linktáramat némi - vitatható, hiszen nem ellenőriztem le infóimat, „csupán” a webről tájékozódtam - magyarázattal (természetesen azon folyóiratok tekintélyes névsorát nem közlöm e linktárban, amelyeknek egyáltalán nem találtam internetes változatát):

Irodalmi folyóiratok linkjei
(Fekete: egy-egy szám nyomdai megjelenése után frissítik,
Zöld: évek óta nem frissítették,
Piros: valószínűleg megszűnt)

Általánosságban megállapítható: még a 4. csoportba tartozó folyóiratok esetében is igen-igen szerény internetes tartalommal találkozhatunk. Ezek javában (Kortárs, Forrás, Hitel, Ezredvég, Liget, Új Forrás, Árgus) a nyomtatott változat tartalmán kívül szinte semmit sem közölnek (esetleg a kiadóhoz tartozó könyvekről szerény ismertetőt). Elolvashatjuk az impresszumot, az offline előfizethetőség feltételeit, esetleg az offline fellelési helyeket, és kész. Alig fordul elő (pl. Forrás, Árgus), hogy valamifajta aktuális hírekkel is traktáljanak, azokkal is csak szerényen, ritkán frissítve (vélhetőleg ezek a „hírek” is a nyomtatott változatból kerültek át, azok megjelenése után). Nincsen tehát élő, irodalomszervező ereje ezeknek a webszájtoknak, nincsen online diskurzus, nincsen fórum, nincsen online adatbázis, nincsen irodalmi hírszolgáltatás, nincsen csak online tartalomszolgáltatás, nincsen irodalmi segédanyag (online bibliográfiák, névmutatók, lexikonok, kronológiák, repertóriumok), nincsen keresőprogram, csak mechanikus, lineáris archívum a tartalomjegyzékkel és jó esetben magukkal a belinkelt cikkekkel. Mindez (túlnyomó többségüknél) puritán, unalmas formában, elavult dizájnnal, legtöbbször késett „frissüléssel”.
Külön perverzióként érdemes a Nemzeti Kulturális Alapprogram által (ez az egyetlen és ezért nélkülözhetetlen állami támogató az irodalmi lapok esetében) leginkább támogatott folyóiratokat megnézni (csak az emlékezetemre hagyatkozhatom, az NKA „remek” honlapján 5 perc alatt nem találtam meg az idei listát, így feladtam): Kortárs - van honlap, havonta frissítik. Magyar Napló - van honlap, utolsó frissítés 2001. április-június, összes fennlévő anyag: 4 lapszám. Holmi - nincs honlap (illetve van, de nem működik, összes tartalma egy régi impresszum). Jelenkor - „van” honlap, utolsó frissítés: 2001. április. Forrás - van honlap, havonta frissítik. Alföld - „van” honlap, utolsó frissítés 2003. április. Tiszatáj - van honlap, havonta frissítik, de csak pdf-ben tölthetők le a lapszámok tartalma (ami rossz megoldás). Kb. ezek a lapok képviselik az „elitet”, legalábbis az irodalmi köztudatok és az NKA szerint. Mint látható, havilapokról van szó. (Havilapok esetében: nincs honlapja pl. az Életünknek, a Lyukasórának, van pl. a Vigíliának, az Új Forrásnak, nincs is van is a 2000-nek.)
Valószínűleg még a legtámogatottabb folyóiratok szerkesztői-kiadói is azzal a szerény érvvel állnának elő, már ha érdekelné őket a téma, hogy „nincs az internetre pénzünk”. Ez elfogadhatatlan a következő okok miatt: 1) más szakterületek, művészeti ágak esetében - hasonló vagy rosszabb támogatás esetén is - sokkal jobban megoldják ezt a „problémát” - és nem csak a tartalom reproduktív leközlésével; 2) vannak ingyenes webszolgáltatók; 3) vannak ingyenes, pofonegyszerű webszerkesztők és egyéb segédprogramok; 4) minden szerkesztőségben van számítógép és telefon; 5) minden folyóiratot számítógéppel tördelnek, tehát a digitális változat adott; 6) minden szerkesztőség találna, ha akarna, fillérekért vagy ingyen egy kékharisnyát vagy kezdő szerzőt, aki felnyomná az egész cuccot a netre; 7) 2003-ban mindezt maguk a szerkesztők is könnyen beláthatnák és megtanulhatnák; 8) hasznosságához, előnyeinek nagy számához, reklámértékéhez, népszerűsítő erejéhez stb. nem férhet kétség.
Jelen pillanatban véletlenül sem találkozom olyan magyar nyelvű (nyomtatott) irodalmi folyóirattal, aminek élő, korszerű, az internethez méltó, az internet adta lehetőségekkel élő honlapja volna. A helyzet siralmas. Különösen égőnek tartom az egyetlen (félig) irodalmi hetilap, az Élet és Irodalom esetét: tessék megnézni a többi hetilap weboldalát, mit tudnak, és tessék megnézni az ÉS-t. Brutális a különbség.
A magyar irodalmi „sajtóról” tehát nyugodt szívvel megállapítható: nem nőtt fel a 20. század végéhez sem, egy elavult, maradi struktúra az egész. Közben pedig mindennapjaink részévé vált az internet. Talán ez is az oka annak, hogy egyre kevesebb „hétköznapi” ember mondja el magáról: mindennapjainak része a kortárs magyar irodalom.

[Folyt. köv.]

B-TÉMA
Sorozatom eddig megjelent részeihez számos visszajelzés érkezett, sajnálatosan nem a fórumba, hanem főleg e-mailben; illetve néhány itt kritizált irodalmi webhely saját oldalain reagált írásaimra (pl. a szövegek bekopizásával is). Holott az internetes (magán)publikálás egyik előnye, hogy nyilvánosan vitába lehet szállni közvetlenül az eredeti megjelenési helyen a véleményekkel - különösen egy magánblog esetében. Jelen pillanatban úgy látom: egy magánszemély, magánhelyen magánvéleményt fogalmazott meg - s mindezen olyan vehemenciával sértődnek meg egyesek, mintha egyenesen az RTL Klub mondta volna ki ezeket a (magán)tényszerű megállapításokat. Ahelyett, hogy a tényekkel vitáznának, sokszor szinte kényszeres védekezést éreznek szükségesnek, vagy magyarázkodásba fognak. Mindezekre sorozatom végén (az 5+1. rész után) reagálok - már amennyiben érdemes.

UGRÁS: KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN
1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; +1 rész; re-akció 1.; re-akció 2.

2003. július 11.

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN - 3. RÉSZ

Úgy tűnik, 2003-ra minden irodalmi webhely teljesen behalt.

ÍRÓK A TERASZON - A már tárgyalt TERASZ.HU mutációi. Az irodalmi szekciót irányító Onagy Zoltán kezdeményezésének tűnik. Maga az irok.terasz.hu csupán egy irányító oldal, ahonnan irodalmi, főleg 1-1 névhez köthető honlapokra lehet tévedni. A kb. fél éves indulás óta azonban nem sok történt. Fel van sorolva 5 név és egy csoport, s mindebből 3 linken találunk élő tartalmat. Érthetetlen pl., hogy Zalán Tibornak mi szüksége volt arra, hogy egy gondozatlan és frissítetlen weboldalt indítson a már meglévő mellé (www.szinhaz.hu/zalan). Vagy hogy Szécsi Noémi és Bikácsy Gergely miért ígérgeti hónapok óta (az elindulásuk napjától), hogy majd ez kerül ide meg az. Norman Károly becsületesen dolgozik. De a magánhonlapok majd az 5. részben kerülnek sorra.
Kortárs magyar irodalmi szempontból jelen esetben 2 teraszos alszájt érdekes.
1. onagy.zoltan.terasz.hu. A teraszos szerkesztő saját honlapjára mentette át a menthetőt a behalt irodalmi szekcióból. Így egy furcsa, félig blog, félig pedig folyóirat jellegű oldal született, ahol bőségesen találkozhatunk máshonnan (alkalmanként nyilván megkérdezés nélkül) beollózott anyagokkal, s az ezekhez fűzött rövid kommentárokkal. Talán egyszerű volna egy privát igényű szájtnak elkönyvelni mindezt, ám mégis, gyors reagálású kortárs irodalmi kritikai webhelynek láttatja magát, vendégművészekkel, átvett hírekkel, fotókkal stb.; kemény önreklámmal az index KMI-topikjában, s így talán indokolt a kritizálása: sok a szekunder anyag, csapong a téma, zavaros struktúra, direkt beszéd helyett kóddömping stb. Ettől függetlenül napi 1 kört megér a dolog, s akkor időnként leesik valami az olvasónak a kortárs magyar irodalom helyzetéről.
http://onagy.zoltan.terasz.hu
2. erdelyi.irok.terasz.hu. Egy élőnek és mozgónak látszó jelenség. Szabó Géza kolozsvári Korunk-szerkesztő a motorja ennek a kaotikus kezdeményezésnek, s látható, igen sok modemidőt (vagy adsl-t) szán a problémára. Azonban a portál indításánál elfelejtett egy világos, áttekinthető, jól megfogható, használható szerkezetet találni, ezért van az, hogy csak esetlegesen lehet megtalálni bármit rajta. Ebben a rovatcímek nem segítenek. Tessék már olyan linkekek kirakni, hogy az ember sejtse, ha rákattint, kb. mire jut vele! Az interneten nem működik valahogy a nyomtatott sajtótól ellesett blikkfang. Itt a gyorsaság, a céltudatos használat kellene. Magukban az anyagokban szintén a szervezetlenség uralkodik: nincs egy tisztességesen, egységesítetten megalkotott adattár, nincs egy normális, tematizált linkgyűjtemény, nincs egy oldalon belül működő, könnyen használható és áttekinthető fórum. Vannak viszont pályázatok, viták és hasonló, félig interaktív kezdeményezések. Azonban a kamaszos problémafölvetések (pl. éhezik-e az erdélyi magyar író) igen nevetségesek, s az ember nem győz szörnyülködni, amikor komoly magyar írók vehemens marakodását látja a semmiről.
Bár Onagy azt írta, hogy igen rövid idő alatt 14000 elérést produkált az oldal, a lap alján látható számláló ebből 3054-et mutat. Ez nem azt jelzi, hogy igazán élő dologról volna szó.
http://erdelyi.irok.terasz.hu

IRO.HU - Egy félbehagyott, vagy inkább el sem kezdett oldal: mintha az irok.terasz.hu-t látnánk, csak kezdetlegesebb és avultabb formában. Nem kevesebb mint 11 kortárs magyar író weboldalát kívánja az oldal. S újabb Zalán Tibor-, s újabb Onagy Zoltán-szájttal gazdagodhatunk ezáltal, pl. Viszont problémát okoz, hogy egyik magánhonlap sincs nem hogy készen, de még tisztességesen elkezdve sem, sőt, látható, reménytelenül abba van hagyva az egész, ami infót találnánk esetleg, régen elavult. Mi értelme van ennek?
http://www.iro.hu

Ha már ÍRÓ, akkor ÍRÓK is: nézzünk 2 irodalmi szervezetet az interneten (több nem nagyon van webes formában).
1. FISZ - www.irok.hu - egy korszerűnek tervezett honlap, nehézkes belépéssel, láthatólag a rivális szervezetet überelendő. Látszik, informatívnak, hatékonynak, hasznosnak gondolták el, az érdeklődők kiszolgálására. Már akit érdekel egyáltalán a Fisz. Azonban a precíz terv megvalósítása félbemaradt, a frissítés megrekedt, az egységesített adatbázis-szerűség nem egységes, az információk mértéke egy-egy személy vagy tárgy esetében változó és logikátlan. A Fisz mind az 59 tagjáról van valami. Hol ez, hol az, hol ennyi, hol annyi. A kiadványokról viszont alig tudhatunk meg valamit. Az elnök publicisztikai tevékenységéről annál többet. Mindezzel együtt egy használható alap, amiből lehetne #sinálni egy élő dolgot. Ahhoz azonban munka kell. Kitől várjon az ember élő internetes jelenlétet 2003-ban, ha nem a fiatal írók egyik szervezetétől?
http://www.irok.hu
2. JAK - jak.kontextus.hu - Szinte ugyanaz írható le róla, mint a Fisz-honlapról. Itt pl. 2003 nyarán meghívót láthatunk a 2002-es táborba. A rendes és rendetlen tagok listáját szemlélve látható, itt aztán nem pöcsölnek holmi fényképekkel, linkekkel, cv-kkel, még a lejárt szavatosságú email-címekkel is csínján bánnak. A kiadványok esetében is megelégszenek a konkurenshez hasonló szerény információszolgáltatással. Mindezzel együtt egy használható alap, amiből lehetne csinálni egy élő dolgot. Ahhoz azonban munka kell. Kitől várjon az ember élő internetes jelenlétet 2003-ban, ha nem a fiatal írók egyik szervezetétől?
http://jak.kontextus.hu

ORIGO KATALÓGUS irodalmi részei - az amúgy is nehézkes origó-katalógusban igazán könnyen elveszhet az, aki irodalomra kíváncsi. A moderátorok nem sokat tökölhetnek a beajánlott linkek értelmezésével: vélhetőleg bárki, bármit beadagolhat a kortárs irodalom részeként. Mindez azért szomorú, mert rengetegen kezdik itt ismerkedésüket a netes kortárs magyar irodalommal. Néhány pop-téma kiemelve, a többi pedig ömlesztve, kaotikusan. Alapvető webhelyek hiányoznak az adatbázisból.
http://vizsla.origo.hu/static/
kultura,_muveszet,_tarsadalom/muveszet/szepirodalom/

[Folyt. köv.]

UGRÁS: KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN
1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; +1 rész; re-akció 1.; re-akció 2.

2003. július 9.

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN - 2. RÉSZ

Úgy tűnik, 2003-ra minden irodalmi webhely teljesen behalt.

ZETNA - Magazin a Vulkán alatt - a Beszédes István (Dumás) által működtetett vajdasági, zentai központú portál elfelejtett fejlődni 1999 óta. Ugyanaz a nehézkes, lassú dizájn, ugyanaz (az anyagok mennyiségével arányosan növekvő) kaotikus áttekinthetetlenség, és sajnos ugyanaz az engedékenység a szerkesztői szigor rovására - egyszóval, lehetetlen kiigazodni az anyaghalmazban, és rettenetesen sok olvashatatlan, kiábrándító anyaggal találkozhatunk. Nagyon lassú a szájt, nincs fórum, rosszak a rovatcímek.
http://www.zetna.org.yu

SZABAD FORMÁK/FREE FORMS - az egykor ígéretes ötletként indult, Szűgyi Zoltán költő által működtetett, deklaráltan „magánfolyóirat” mára teljesen megállt. Többhavonta kerül fel egy-egy írás vagy kép, ráadásul azok sem első közlésként. Itt is elsősorban az „ismerősség” vagy a „haverság” kritiériumai mutathatók ki a felbukkant nevek láttán. A kezdetben sejtetett többnyelvűség sem valósult meg. A magánfolyóirat mint ötlet nagyon szimpatikus, csak hát nem folyik az irat. Bár fórum és vendéggönyv van, állnak.
http://www.edition.hu

INAPLÓ - egy komplex, irodalmi és társművészeti adattár és linkgyűjtemény, illetve online repertórium igényével fellépő portál. Készítője, Fodor János nagy lendülettel vetette magát a munkába pár éve, ám mára szemmel láthatólag kifulladt. Vélhetőleg a partnerként felkért kiadók és folyóiratok impotenssége miatt, mára alig frissül az adatbázis, és a feldolgozott cikkek mennyisége és minősége is hagy kívánni valókat maga után. A dizájn és az ötlet pedig jó lenne. Csak hát: amennyiben nem létezik kortárs magyar irodalom a weben, úgy lehetetlen a kortárs magyar irodalom webes anyagát is feldolgozni. Itt bukott meg - sajnos - az inaplo.
http://www.inaplo.hu

KONTEXTUS és KORTÁRS IRODALMI ADATTÁR (KIA) - Úgy tűnik, mintha a litera elődje volna: ugyanazok a nevek, ugyanaz a belterj, csak még rosszabb színvonalban. Évek óta nem voltak képesek pl. kijavítani alapvetően rossz linkeket: a társadalmi és az irodalmi folyóratok linkjeihez vezető linkek rossz helyre mutatnak. Ezen túl: (ex-IV-sként tudom) 1999 óta nem voltak képesek (nem akartak?) kijavítani egy rossz (megszűnt) linket (több kérés ellenére, az IV esetében). S mindennek aloldala a nagyképű kortárs irodalmi adattár: JAK-közeli, Szépírók Társasága-közeli, esetleg Kossuth-díjas, még esetlegebb József Attila-díjas írók szerény adattára. Szóval, a reprezentatív szerkesztők (vö.: litera) elkészítették a „KORTÁRS IRODALOM ADATTÁRÁT”. Hogy ki nem fér bele ebbe a kategóriába, azt ők pontosan tudják, a honlap alapján. Magas laszti volna példákkal és ellenpéldákkal illusztrálni a félfasisztoid szerkesztőségi elméletet, ami a KIÁ-ban tanyázik.
http://www.kontextus.hu/
http://www.kontextus.hu/kia/kia.php

CAFÉ STOCKHOLM TORONTO - az emigráns erdélyi magyar lobbi egy érdekes megnyilvánulási formája. Gergely Tamás Stockholmban élő székely irányítja az irodalmi részleget, elsősorban erdélyi ismerőseire, barátaira építve. Sajnos a struktúra a fantáziacímek és a linkrendszer miatt nehezen követhető. Ugyanakkor vannak jó ötletek, és nagyon rosszak is. Utóbbiak közé tartoznak az erőltetett álhírekre való körreagálások kampányszerű közreadása. Itt is a higgadt, racionális szerkesztési koncepció hiányzik. Az „irodalmi értékek” szempontjából azonban hanyagolható a szájt.
http://www.transycan.net/cafe/index2.shtml

GOLDEN CITY IRODALOM - erre szinte kár is szót vesztegetni. A magát „az internet fővárosának” nevező Goldencity.hu egészen szánalmas irodalmi kínálattal képes előrukkolni. Hozzá nem értő, írni sem tudó munkatárs(ak) küzdenek az ötlettelenséggel - szerencsére csak módjával, 2-3 hetente állnak elő új förmedvénnyel.
http://www.goldencity.hu/index.asp?FoMenuID=5&AlMenuID=438

[Folyt. köv.]

B-TÉMA
Ma úgy adódott, hogy 2szer is jártam a Dohány utcai zsinagóga előtt. Első alkalommal meglepetéssel konstatáltam, hogy végre elszánták magukat az illetékesek a tereprendezésre. Emlékszem, pár éve ültettek a placcra két trópusi emlékfát, amelyek - természetesen, már csak a megfelelő gondozás hiányában is - reménytelenül és konkrétan kiszáradtak. Most azonban, szemmel láthatólag komoly szándékokkal, magasított zöld(endő) placcokat építettek a térre, termőfölddel, fákkal, növényekkel, s amikor arra jártam, már füvesítettek. Egy középkori stílusú gyepesítésnek voltam tanúja. Egy félmeztelen paraszt vetőtarisznyából szórta klasszikusan a magot a földre Budapest közepén. De nem ez az érdekes. Hanem az, hogy másfél óra múlva, amikor legközelebb ott jártam, egy hatalmas galambsereg tanyázott a frissen vetett anyaföldön, és elképesztő vehemenciával zabálta fel a fűmagot. A troli negyed óra múlva bekövetkező érkezéséig gigantikus mennyiségű magot kebeleztek be. S mindebből sok mindenre gondoltam. Pl.: ez a természet hatalma a városban. Vagy: ez Magyarország.
Bár a hátizsákomban volt a digitális fényképezőm, mégsem vettem elő. Valahogy nem volt kedvem. Most már bánom. Most lehetne itt fénykép is a galambokról.

UGRÁS: KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN
1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; +1 rész; re-akció 1.; re-akció 2.

2003. július 8.

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN - 1. RÉSZ

Úgy tűnik, 2003-ra minden irodalmi webhely teljesen behalt.

Nézzünk párat:

TERASZ.hu irodalmi szekciója - havonta 1-3 vállalt saját cikk, javuk máshonnan kopizott híranyag, a véleménynyilvánítás teljes hiányával. A pályázati anyagok, „helyszíni tudósítások”, nevükhöz méltóan nem szerkesztőségi cikkek, így aztán egy álló, halott portál lett a teraszból, ha két hétig nem néz oda az ember, semmiről sem marad le. A fórumok úgyszintén tökéletesen halottak.
http://www.terasz.hu/main.php?id=irodalom&page=irodalom
&PHPSESSID=e7d444d799d25685d7de5fd1e69bae1c

LITERA.hu - meglehetősen belterjes és annál is unalmasabb, rettenetesen lassan és avultan frissülő „portál”. Egy kb. 10-12 fős ismerősi (haveri) kör nyomatja egymást, havonta-kéthavonta egy-egy „külsős” is terítékre kerül, ezzel aztán el is van intézve a kortárs irodalom. Egyedül a hírek rovat (Láthatás) volna hasznos, ám onnan is számos esetben kimaradnak rendezvények. A FÓRUM minősége egyszerűen fos, néhány alak nyomatja különböző álneveken a beteges rigmusait. Ugyanakkor a moderátori képviselet is kritikán aluli - elég csak Keresztury „szerkesztői” jegyzetére gondolni.
http://www.litera.hu/

INDEX kortárs magyar irodalmi topikja - egyszerűen rettenet, hogy ez a topik az egyetlen élő internetes fóruma a magyar irodalomnak. A bökkenő csak ott van, hogy szinte elenyészik az irodalmi tematika - inkább néhány unatkozó irodalmi vendégmunkás próbálkozik önmaga reklámozásával, illetőleg egymás fikázásával.
http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9006406

IRODALOM.LAP.HU linkgyűjtemény - nem tudom, ki csinálhatja, mindenesetre kurvára haragudhat néhány íróra, mert évek óta nem veszi fel egyesek - pl. az én - honlapjának a linkjét - így aztán csorbul a LAP.HU szabályrendszerének hitelessége. Egyéb területeken is rettenetes a frissítés és a tematikai tájékozottság színvonala.
http://irodalom.lap.hu

UNGPARTY - Balla D. Károly szörnyen giccses, csicsás, ízléstelen, áttekinthetetlen kárpátaljai-globális portálkísérlete - tomboló belterjjel, haverokkal. Érdekes portál lehetne, ám az önszeretet és az ön(webdizájn)bizalom mértéke miatt elidegenítő, taszító.
http://www.hhrf.org/ungparty/

DOKK - Egy jó kezdeményezés, rossz megvalósulás. A „versadatbázis”. Önjelölt stáb „dönt” a költészet hatalmáról - s belefulladnak a rengeteg fűzfarigmusba, amivel elárasztják őket a „költők”, sokat akar a szarka. Nem igazán él és működik, ráadásul ronda. Nem kellenének az amúgy sem működő újabb rovatok, pl. „egymondatos” „»kritikák«”.
http://www.dokk.hu

[Folyt köv.]

UGRÁS: KORTÁRS MAGYAR IRODALOM A WEBEN
1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; +1 rész; re-akció 1.; re-akció 2.

 

blogfórum

2003. június 3.

Itt az Aston Martin-fílingről lesz szó. Nem azért, mert James Bondot is, de Pearce Brosnant is ő használja.
Addig is www.astonmartin.com.