www.tomkiss.hu

Tomkiss Tamás versei a NEM mind egy antológiából

NEM mind egy - borító

NEM mind egy
A posztmodern utáni fiatal magyar irodalom antológiája
Budapest–Chicago: M-Szivárvány–Framo Publishing, 1996.
Szerkesztette: Zalán Tibor

 

TARTALOM

Idegek
Én az Ego-Krisztus
Az abortusz hibridje / borravaló 2000
Auschwitz 50 éve gondolat
pont
Úttörés
Sötétülés
Ma
Átélések a Nirvanából 1.
Átélések a Nirvanából 2.
Lépcsőház
Esti szigor a kortárs magyar irodalommal
A favágó
Prométheuszok
Nem tudom
Higgy
Könnyítés
Utószó
Kudarc


Idegek

Ideges sóhajtással dúdolok valamit
idegen szavakkal próbálok megfogni
egy ismeretlen de közeli lüktetést
belülről amit hangokkal csalt elő
egy messziről jött valóság (nem
neveznéd művészetnek azt mondanád
fonetikai dokumentum csupán) mert
ideges és idegen de meleg és közeli
ambivalens robbanás kemény és fájdalmas
de őszintén tudatos talán valami még
legyűrheti a századot igen reményt ad
csúfat de már ez is valami ezzé tettetek
bennünket bölcsek csak haza beszélek
hagyjatok ideges és idegen hangokat dúdolnom

 

Én az Ego-Krisztus

Én az Ego-Krisztus vagyok
önmagamért szenvedek kínhalált
megváltom majd magamat
csak magamat
más nem kap a véremből
majd mosolyogva nézem a szöget a csuklómban
és Longinus lándzsáját
ahogy erőitalt nyer a bordámból
nézem a fekete nedvet
ahogy nyeli a grál
és büszkén csóválom a tüskekoronát
Majd feltámadok
és még véletlenül sem jövök vissza

 

Az abortusz hibridje / borravaló 2000

A vérbeli huszadik század
az műanyag köteleken lóg
és nem hisz Kassáknak
műanyag kötelekbe kapaszkodik
a vérbeli huszadik század
az beton
már mindent tud
a vérbeli huszadik század
mindent tudni
utolsókat rúgja
már
kell
neki
a vérbelinek
már csak fattyai vannak
tenyészetei
gombák
hibridek
a vérbeli huszadik század
egy hardver
egy tér betonból tér
egy tér betonnal kurvákkal tele
a vérbeli huszadik század
a vérbeli többi század
ürüléke szara mérgezett trágyája
vérbeli ganajtúróknak való
betonon túrni
a betonszarral töltött vérbeli
huszadik századi fejekkel
műanyag kötelek
hurkába szülni
a vérbeli fattyúkat

hogy kerülnek ide költők
kinek az átka

 

Auschwitz 50 éve – gondolat

Kevés az oxigén nem
tudunk már üvölteni
elfogyott alólunk az erdő
telefaxon küldöd el a sóhajod
olajban úszok hozzád
és savas könnyeket sírok
és a szívem majd egy hangkártyán dobog
ha elfér még a vincsesztereden
Az isten bassza meg.
legjobb lenne kihúzni
a konnektorból
a dugómat
vagy letörölni a merevlemezt
vagy egyszerűen csak
megtapsolni
a huszadik századot

 

pont

?Csak egy tévedés volt
a kórházban
a kemény fehér lepedők
között dörzsölődve
az érdes szagok közé préselődve
az egyik legrosszabb időben
csak tévedés volt
egy félreértett csillag alatt
ócska ösztönök
ócska szikék
ócska vasak
szerszámok és versek között
kérdőjelek és pontpontpontok
gyűrűjébe
börtönbe
valamiért valameddig
fájni és nem érzékelni
nem érez
valakinek valaminek
értelmetlenséget visel
porszemnek
biológiának
szerves kémiának
vért
akarni akarva
volna
lenni
csak tévedés
volt
az űr a
víz
az anyag
tévedés
volt
csak én
meg
még
mások
is
én
én
mit
mi
én
ki
hol
tak.
.
.
.

 

Úttörés

A sárgán rázó szekérben
nézem az éjszakát
ez már az utolsó.
Rozsdás acél csikorog
víz csorog az ablakon.
Ráz az ülés ráz a tél
az istenverte félhomály.
Üres az út
itt már nem jár senki sem
csak az elbitangolt sóhajok.
Elfogynak a világító vonalak
a sár elnyeli a csontokat
remegő tetemek csontjait
felfalta róluk a húst
a csillagtalan szénfekete gáz
a vértelen útitárs.
Szeméttelep ez.
Jön egy látomás
áttör rajta a húgysárga Dante-gép
csak Vergilius nincs meg Ulysses.
Helyettük a fekete rongydarab
didereg az ülésen.
A fék nem működik robogunk
és elszórjuk az enyészet spóráit
ez a Minotaurusz fonala.
A kerékben még van erő
pusztítja a bélsarat
nem akar aludni.
Nem álmában nem csönget nem picit
velőt ráz a savas berregés.
Csővé tágult szemekkel
nézek a semmibe

Figyelnek

 

Sötétülés

A víz alatt ma tiszta az ég
kéken vibrál a fény a fej körül
kék színű a dal is amit hallgatok
ezek olyan tökéletes típusú valamik
never never nevermind
négy percig bírom víz nélkül
a levegőn
könnyező idegreflektoraid
a szemembe vájnak
egy nyugis vadulás gyorsítószerei
szobraimból hideg fejjel
kell innod
az – óra – kattogást
reggel van csontomból szivárog az ólom
a felszínen lövések
még mindig merülök
a fény már a talpamat nyaldossa
kuszán kavarognak
a vegetatív hormonok
csak az összecsapott élmények
technikáját érzem
már reggel van
megérkeztem
never never nevermind

 

Ma

A Cranberries-érzés kúszik belőled
az érzékelhetetlen szárnyakkal
erdő támad mellettem és bentről
valaki hazugnak nevez
még a madarakat is lehet hallani
ráhajtom fejed a tőzegmohára
alattunk taposóakna és penész
A háború utánt hallgatjuk
te csak nézed a táncoló hullákat
Wharton álmodta neked
kábultan könyörögsz hozzám
de a szót végleg a torkomba haraptam
egy kontrapontozás hiányzik
és egy lépés a pedálra
az éden reinkarnációját választották
és örülök a Cranberries-érzésnek
járok a vizen

 

Átélések a Nirvanából 1.
„I'm so ugly that's okay 'cause so are you
Kurt Cobain

A tükörbe néztem és azt gondoltam
csúnya vagyok de nem számít mert
te is csúnya vagy és boldog
vagyok mert te is csúnya vagy
vagy boldog vagy abból fakadóan
hogy én is csúnya vagyok ha
hagyod hogy boldog legyek
boldog lehetsz te is mert egyedül
vagyok hozzád hasonlóan és én
örülök mert te is örülhetsz
miattam hogy csúnyán boldogan
egyedül örülök de én röhögök
rajtad csúnya de boldog vagy
és egyedül örülsz magadnak
röhögjünk együtt egymáson

 

Átélések a Nirvanából 2.
I'm very ape and very nice
Kurt Cobain

Túlzottan is emberszabású vagyok
és túlságosan szép mert két lábam
van és egy fejem egy farkam és két kezem
és járni tudok meg tárgyakat használni
meg acsarkodni a többi majomra
ha kell jeleket vések a lapokra és
azt hiszem hogy a rossz szellemek
majd elkerülik odúmat és én is
bedőlök ha jön a párzási időszak
meg én is küzdök hogy én legyek
a hordám vezére ugyanúgy üldözöm
az állatot amit majd emésztek
és ugyanúgy elhullok mint a többiek

 

Lépcsőház

a lépcsőház zúgását
szereti a fordulóból
önmagát látja egy
eldobott csikket gurít
a huzat fáradt és
részeg és bűnös
meg csalódott
belép a ketrecbe
letúrja a szemetet
az asztalról a tegnapi
újságok nézik
fél és büszke és óvatos
nem csinál semmit
csak fizet de nem kér
majd holnap – tervezi
ideges
az ágy megöli

 

Esti szigor a kortárs magyar irodalommal

Beesteledett.
Szigorú.
Vagyok.

 


A favágó

Járja az erdőt.
Vágja a fát.
A korhadt, savaktól rothadó
kivénhedt, halódó fákat.
kemények a fák
a favágó erőtlen.
Még fiatal, nincsenek izmai
de azt hiszi néha
hogy már belerokkan az irtásba.

Korán kezdte a vágást
talán még álmában
nem tanulta senkitől
csak annyit tudott
hogy hogy erre született.
A favágásra.

Amikor föleszmélt
egyedül volt
egy végtelen, beteg erdő közepén.
Nem hitte, de tudni akarta
mi van a fák után.

És belevágta fejszéjét
a fába
lehajtott fejjel
komoran dolgozott
csak a zuhanó törzs hangjára
nyugodott meg arca.

Aztán öröme elmúlt.
Nézte a fát, a következőt.
Nem látta tőle az erdőt.
Egyre nagyobb fákba
vágta a fejszét.

És egyre nagyobb lett az erdő.

Gyakran leült egy tönkre
és kábán nézte az avart.
Megszólalt egy hang a fejében:
„Tarts ki, tiéd az erő
csak rajtad múlik
ha győzöl.”
És küzdött
harcolt a fákkal
majd elfáradt megint.
A hang szólt újra, a tanára:
„Gyenge vagy, az erdő hatalmas
a gyökerekbe akad a lábad
és magába szív a rengeteg.”
Fölállt, és vágta a fát.
Egyedül volt
a sötét erdőben
már a fejsze sem volt
társa.

Az erdő nem fogyott.

A tanár nevetett:
„Mit tudsz te a fákról?
Az árnyékuk is agyonnyom
gyökererük már
évezredek óta
szívja a Föld titkát.”

A favágó azt mondta
a tanárnak:
„Egyedül vagyok
de helyet teremtek
majd másnak.”

És erőt merített
a másból.

Az erdő nem fogyott.

Néha megfordult
a favágó fejében
hogy az erdő így jó
ahogy van: erdőnek
amely bár beteg és öreg
azért erdő lett belőle.
Az erdő dolga, hogy erdő legyen.

De ő favágónak született.

És vágta a fát keményen.

A tanár szólt a fejében:
„Egyedül vagy
a fát csak magadnak vágod
mire föl ez a lehetetlen
pusztítás?”

A favágó csak dolgozott
nem érdekelte a válasz.

Aztán gondolkodott
és semmire sem jutott:
„Magamnak vágom a fát
hogy nekem jó legyen.”

A favágó gyakran álmodott:
a rothadó erdő helyén
végtelen tér támad
ahol tiszta és erős
fiatal fák nőnek.
Aztán felébredt
és vágott.

A tanár szólt:
„Magadat pusztítod
őrült
az erdő nélkül
céltalan lenne léted.”

A fejsze lendült
az ér kidagadt
az erdő sóhajtott.

A favágónak eszébe jutott valami
amitől lassan elmosolyodott

 

Prométheuszok

Fárasztanak a kötelező praktikák
ha hagyom hogy a rohadt
kötelességtudathasadásos nagyon barom
nemzedékem sírba rúgjon vagy tökön
tele van az ömlesztett csürhével az agyam
– lesz tett is?
végre
mi végre ugranánk de a sár ragad
mivégre? ha fönt vagyunk ki nézne
ki látna? kinéznétek a nyelvünket is
szánkból = szánkón jön a madár
dögevődögevőmájtépőnyelvtépő
leláncolt rohadás rohadás és robbanás
a feltételes feltételezett feltétlen
múlt a jövőben-be
kapkodhatod föl-le a kezedet – ez is egyfajta öröm körömszakadtáig
– már jön a vér tükrözi
a szinteket – babér vagy mirtusz
mittucc? csak a levesbe
holnap is
éhes leszel

zabáljuk meg a verseinket

 

Nem tudom

Én nem tudok semmit
csak egyedül vagyok
és hiába hívnak
nem mozdulok
nem érnek hozzám
a megunt szavak
idegenek között
egyedül

Nem tudok semmit
csak nem érdekelnek
a dombok a folyók a kisvárosok
nem érdekelnek a közepes dolgok
és nem érdekelnek az átlagos emberek
én csak kettőt akarok
mindent és semmit akarok
idegenek között
vagyok
semmi vagyok

Tudok semmit
csak béna vagyok
rohannék, nem mozdulok
előttem utak
nem visz a lábam
ezt a térképet nem ismerem
idegenek között
béna

Semmit
csak jégből vagyok
közönyöm gleccser
bőrödből lopom
szemedbe nézek
és hideg
idegenek között jég
vagyok

Emmit
csak néma vagyok
üvöltenék, hogy mindenki hallja
nem ismerem a nyelveteket
nem tudok szépen énekelni
megsüketít a ricsaj
idegenek között
néma

Mmit
csak tudatlan vagyok
nem ismerem a játékszabályt
nálam lóugrásban lép a király
alsóval ütöm az ászt
idegenek között tudatlan
vagyok

Mit
csak nem így akartam
jó lett volna
felszabadultan
tipródni
egy aljas egyetem
kellős közepén
idegenek között
nem így

It
t
csak mindent tudok
idegenek vagyok
között idegen

 

Higgy

Én már unom
engem
nem érdekel
nagy út lett hát
sok szánalmas kis
repülésből
és botrányba fulladt
a sokadik felvonás
a függönybe markolt ösztön
fagyott keze
nem talál már újabb
vigaszt

Nevess, ha hiszel még
talán már nem fáj
hogy nem fáj
hát fájjon
rángjon az izom az arcon
a feszültség segítsen
jóízű bűneiddel
áramot vezetni

Nézd, nézd az ablakból
hogy a színek megváltoztak
és szívd magadba
a maradékot

És rúgd, rúgd a port
hadd szálljon
hadd legyen sáros a szemed
nem létezik gravitáció
a nagy bűnök
fölfelé szállnak
és téged
a földre láncol
ez a fatális génhiba:
az unalmas az ósdi a regresszív
álruhája

Felejts, és felejts
ne fordítsd szemgolyód
belülre

Én már unom
engem
nem érdekel

 

Könnyítés

és kiszakíttatott a jól ismert közegből
pedig ő nem akarta
a vére még nem volt halott
a tegnapból már nem lehet élni.
csak a városszélen a rozsda mocska
a szeméttelep nevetése
a kékes-zöldes tűz marad.
feketén feketén mozdul a tavasz
nem szabad nem szalad elfogyott elfagyott
megtört megszakadt megrohadt
indulat
ez már háború ez már végtelen
Ez már zsákutca
itt már vége van.
Lendület és indulat.
Indulok.
Ő már lendül lendül lendül a korláton.
Át a korláton.
Nehéz, nehéz lekötözve tűrni a vonzást.
És nevetik.
A széttárt combok mélyén kés – halál sötétje
meg a kénes borok és hamis dalok
már nem látom a füsttől
az arcát
nem hisz már
nem siet
nem akar
nem szeret

Elköszön

 

Utószó
kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre
Emberszivekben dúltak lábai.

V. M.: Elősz.

Magunkkal hoztuk az esőt
orrunk szikrázott, ahogy nyögve
belebújtunk a műszálas göncbe
tiszta és szent anyáink-apáink
levedlett bőrébe – ránk hagyták
és mi feszengve, de büszkén
kiálltunk elétek
nem szégyelltük a foldozott ruha
bűzét és mocskát
ez a mi örökségünk, a juss
hogy élhetünk, hogy megkaptuk
tőletek a kilencvenes éveket
a szabad szellemet, az új Athént
– magatokat láttátok – íme az ifjúságotok
amit hajdan vágytatok

De furcsán néztetek!

Kócos fejeket, karikás szemeket láttatok.
Korán hulló hajunkra nem a múzsa hint csókokat
bennünket vadító hajlatok igéznek
árnyas lugasok helyett csatakos combokról álmodunk

Szippantósok vagyunk
emésztőgödrök, csatornák szennye a mesterünk
Guano da Veronához címezzük az antiverseket
és büszkén lobogtatjuk felétek
– a fiaitok vagyunk
megköszönjük ezt a hosszú és drága iskolát:
Köszönet, köszi, Magyarország.

Ránk nem várnak díjak
nem csodálnak majd
könnyes és átszellemült szemek.
Bennünket görcsös és rángó arcok fogadnak
összeharapott protézisek.

A mi kenyerünk a döbbenet.

Elétek toljuk holnap is
a cinikus és barbár arcokat
itthon vagyunk, köztetek.

Okolunk, vagy okulunk.

Oly nehéz nem tanulni nyelveket

 

Kudarc

1.

Egy kamerára gondolsz és egy arcra
amelyek végigüldöznek egy eltévesztett életen
az arc gúnyosan vigyorog
ő a rendező
rendezi a ballépések végtelen sorát
nincs próbafelvétel
mindig előtted hátrál
te meg már lihegsz
gyűlölöd a filmet
ezt a végtelen szappanoperát
nincs ismétlés
a rendező üvöltve követeli az újabb folytatást
– ez egy rétegműsor – a rétegnézők remegve imádják a tragikomédiát
erekciójuk van – szado mazo hardcore pornó
és érzed, egyre jobban:
a kurva anyád, a kurva anyád
másra már nem telik
szünetre vágysz vagy csak egy reklámra
de a rétegnézőknek te kellesz
olykor irigyled Bobby Ewingot
– ő legalább egyszer már megdöglött
de te Tom vagy a Tom és Jerryből
amint csapzottan, de élve kilép
a 20 000 voltos kávédarálóból
amelyen négyszer robogott keresztül
az Intercity pénteken, tizenharmadikán
– nincs mese! – te vagy az antisztár

Ezt a műsort a pokolban is nézik

2.

Felrémlik előtted az első rész
aztán a ki tudja hanyadik
egyszer álmot játszottál
aztán szeretkezést
máskor éjszakai hasmenést
egyedül gubbasztottál az ülőkén
és hányszor magányos gyaloglást
meg részeget a kocsmában
meg ellenséget
– néha meg tanultál az előző részből – de legtöbbször átforgolódott éjszakát
amikor még azt hitted
hogy kiváló forgatókönyvíró vagy

Pedig a rendező

3.

A rétegnézők imádnak
végignézték ahogy több ezer oldalt csendben végigolvasol
ahogy több napig nézel magad elé egy sarokban
meg ahogy üzeneteket firkálsz nekik
szép magyar szavakat, kívülről tetszetőseket
belülről: a kurva anyád, a kurva anyád – ahogy primitíven
kifejezni az undort
és vársz, csak vársz
várod az utasítást

Várod a

4.

A rétegnézők nem halnak meg soha
fáradhatatlanul végignézik az életed
– rajonganak az interaktív televíziózásért
távirányítóval fordítanak meg, mindig a csúcs
előtt
és hájas hasuk remeg
amint röhögve nézik, hogy újra kezdheted
– megtörlik izzadt homlokukat ráncos zsebkendőkkel – te meg bambán, mint a leigázott szamár
alkalmazkodsz
nem érzel már dühöt sem
csak megszokásból darálod:
a kurva anyád, a kurva anyád – hiteltelen
a rétegnézők anyja nem kurva
rétegnéző anya

A rétegnézők a rendezőt

5.

A rendező anyja nem kurva
a rétegnézők anyja nem kurva
csak a tiéd az
– most ezt kell játszanod
szolgáld ki nézőid perverz óhaját
– hogy vágyod néha azokat a régi szép részeket
amikor hős voltál
mikor porig aláztad a bitangokat
amikor győztesen vonultál el
és páran bíztattak meg jobbkezeket nyújtottak
feléd
igen, jó volt néha

A rendező az ostoráért


6.

Várni a forgatás legnyugodtabb részét
várni a kedves éjszakát
– ez lett a legszebb epizódja a végtelen filmnek
remegve várni a végszót: takarodj
és ágyba roskadni, csönd van,
csak a felvevőgép zakatol
te meg mint egy állat
boldogan suttogod: a kurva anyád,
a kurva anyád
és néha még eszedbe jut
fáj
hogy fáj
hogy talán majd

De fáj: a rendező így szereti

7.

Beleolvadsz a képzelt magányba
a rétegnézők családtagnak tartanak
fizetnek érted
kifizették, hogy felnőj
hogy élj, hogy meghalj
kifizették az életed
fizetnek érted, a rendező is fizet
te csak vágj jó arcot, és játszd a szereped
ne gondolj semmire
– mégis visszatér a vágy: a kurva anyád,
a kurva anyád

A rendező megcsóválja

8.

És elkezded újra
megfogyva bár de nem
a rétegnézők már a végedre fogadnak
de most segítenek neked
látni akarják, hogy mennyit bírsz
te meg vársz
várod a rendezőt
várod az utolsó folytatást

A rendező odalöki eléd
a könyvet
megrendezheted magadnak ezt a
és megnézted a főszereplőt
amint előtted
és belelátsz a fejébe:
a kurva anyád, a kurva

A rendező hátradől


© Tomkiss Tamás, 1996
© Tomkiss Tamás, 2002–2004
© www.tomkiss.hu


websas.hu LINKTAR.HU