www.tomkiss.hu

Tomkiss Tamás versei az Igennem antológiából

 
A kötet borítója

Igennem
– szépirodalmi antológia –
Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 1998.
Szerkesztette: Vilcsek Béla

TARTALOM

Mindenben
Mámor
Primus
Várni
Tájvers



Mindenben*
A tábla mesél most:
én megfeketült hegedűn játszom
egy önmaga által alázott törpe dalát.
(Elmért repülésem a kérdés itt.)
Csupaszon terülök rád Lány
(bőröd a bőrömön)
(kezed és tarkóm most egy).
Bárhogy lehetek már ennyire távoleső.

(Én a jövőben járok?)

Keresem teleírt – fanyar és hosszú –
végem titkos könyvét.
Az idő nem akarhat mindig.
Mert:
utasít egy (s más) remegő új kor
iszonyú s mély holnapi köd:
rejtély
az enyém s ami jön még más:
a világ (ami tőlem): amit
(neked)
adni muszáj:
nem mérheted úgy mint mást –
mert én beleöltem mind ami halt valaha
tré gnosztikus űr
és jég és sár
körülélt vagy csak vágyott
terein.
Nem akarhatok én rózsát –
hogy fény van a tüske között
már kész
tudták rég és azelőtt.
Most más lesz: szem.
Szemeim s szemei króm ős erején.
Jutalom lesz majd ha megérzed a húst.
Húsát aminek ez a tér játék.
És látsz
ha üvöltök majd
és mozdul a minden – csak – ha akar.
Úgy: lenni akar vagy létezni.
De ha létezhet még úgy akarat
akkor akar


Mámor

Mondja!
magyarázza miből ez állati fény
torkom kaparása talál csak jel
az utolsó nagy akarás elején

sörömet mindet benyakaltam már
a fény ragyogása talán ravatal
kezeim belekapnak az árny szigorú
vonalába fogam nem ereszti a dal

gyilkolj savanyú tüzeken hóhér
csókolj izzó lepedőn hölgyem
belerúgnék végül e falba ha kész
s látnám maradékaimat: löttyen

hát ennyi csak ennyire futja erőm
hatalom vágyán kialussza magát
részvét ízét keserű nyálát
bederengi a fény: jót s bajt kiokád


Primus*

Felfordulok tőled.
Magam nélkül vagyok
a színen
mert elbutít a gáza
ennek az arcnak.
Nem telik, de élek:
irodalmi műsor
az egész –
szar.
Félek e téltől
és írok
hogy ne kelljen innom
addig is.
Megmásznám a lépcsőt
de a lábam nincsen –
kezemmel érinteni
undorít.
Határokon járok –
de határokon kívül –
ehhez elég
egy jól megtankolt fej
és némi aprónak:
iszony.
Kudarcaim nélkül
talán már régen
lenyugodtam volna –
de világűrből vagyok
és a végtelen.
Nem akarok szeretni.
A tengert nem teremte
a semmi:
mégis száraz
undok helyszínem.
Közöny nélkül élni:
egyre távolibb
és egyre inkább mindegy.
Mindegy, mindegy, nem, nem.
Hazuggá vertem magam
és álmodozónak.
A tér nekem
egyre öregebb –
talán idegen.
A hangok még
bolondítanak –
nyugtat esélytelenségem
a megfogalmazására.
A düh és a harag
már elfáradt
csak félelem van –
tőlem –

és fáradtság.

Elsőnek gondolom magam
az egyenlő esélyek között
mert elnézőnek születtem
és minden más
felháborítana.
Az erdő, a nap, a hegy és a kövek:
amikor a testem
lerohad rólam
és köszönöm, jól vagyok.


Várni

Várni a tűzre a vízben
fekete ernyők erdeje mellett
nagy vizek álmos korszaka
közben máglyát gyújtani szépen
nézni a várost arcokat
képtelen égő mozdulat ólmát
látni ahogy belerobban az
őselem ingázó lebegése a fénytelen
izzó hullám mélyén
és a testben hallani dörgő
zárt lobogását vérerek
lélek szív krematóriumában
várni

Várni hogy ismét mondani valamit
gondolat éjét irtani
hogy még fájjon a szertelen emlék
és beleborzongjon haja
vérző bőre is ennek a földnek
nyelni a súlyt avas ízeket
gyomrokat éveket eltakarítani
s errefelé is tudni
vagy csak inni csak inni de hinni hogy
így is lesz még valahogy
mély bonyolult holt gödröket önteni
koszló udvarok álmán
várni


Tájvers

Az én tájam igénytelen
élő csótányok és
döglött papírsárkányok
borítják
a nap huszonöt wattos
a madár az párna
az eső fekete
gyümölcsöm pálinka
a szivárvány rúzs és szemfesték
tegnapi nőmön
a nóta az technorádió
virágom bagó
pipám kéndioxid
borom szódával
síkjaim Blaha Lujza tér
hegyeim nincsenek

a világ végén buszforduló



* A Mindenben és a Primus című versek a később megjelent első könyvemben (Alt Control Del) átdolgozva szerepelnek, így azokat a változatokat tartom véglegesnek. (TT)

© Tomkiss Tamás
© www.tomkiss.hu


websas.hu LINKTAR.HU