www.tomkiss.hu

Az írás eredeti megjelenési helye:
Az Irodalom Visszavág, régi folyam 15. szám, 1997. május, 32. oldal.

„Az igazság az, ami fölemészt”

Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért
Magvető, Budapest, 1995. (2. kiadás.)


Igen! – mondtam rögtön és azonnal, habozás nélkül és úgyszólván ösztönösen... minden alkalommal, amikor Kertész Imre könyvének Ámen-éhez érve áhítatos mozdulattal az első oldalra lapoztam (és még hányszor fogok!), hogy újrakezdjem, hogy újraindítsam azt a folyamatot, amely így kezdődik: „'Nem!' – mondtam rögtön és azonnal, habozás nélkül és úgyszólván ösztönösen, mert egészen természetes immár, hogy ösztöneink ösztöneink ellen működnek...

Nincs bennem szeretet” – mondja Kertész Imre a Jegyzőkönyvben, illetve dehogyis ő mondja ezt, Magyarország mondja és éli, Közép-Kelet-Európa minden magyarja, zsidója, némete... Mégis Kertész e kulcsmondata, amely végigkíséri őt műveiben, vagyis életében, árulta el és tette tökéletesen világossá és félelmetessé számomra, hogy ebben az emberben mérhetetlen és földöntúli szeretet van, mely csodákra képes.

Reménytelen kísérlet lenne belevágni a Kaddis „ismertetésébe”. Megtévesztő lehet, hogy 1990 után másodszor is kiadta a Magvető. Nem, nem egy ismert, felismert könyvről van szó. A Kaddist nem tanítják a középiskolában, de még az egyetemen sem. Egyelőre, hiszen milyen „idegen” is lenne, ha Magyarországon egy világszínvonalú, hitelességben, mesterségbeli tudásban és méltóságban a kor teljes irodalmi, értelmiségi struktúráját a lehető legtermészetesebb és legspontánabb módon felülmúló, valódi egyéniség bármiféle figyelmet is kapna korától akkor, amikor erre a legnagyobb szükség lenne.

Nem mintha Kertész bármit is tenne az ügy érdekében. Tudatosan elzárkózik az irodalmi élettől. Nem tartja szükségesnek, hogy kiállításokat nyisson meg, mert akkor szerepelne a neve a meghívón és a sajtóhírekben, vagy hogy világgá kürtölje a folyóiratok tucatjaiban – mint pl. egyik „kortársa” –, hogy ő ismeri Hölderlin nevét, sőt, el is olvasta verseit, sőtsőt olyannyira hatással volt rá, hogy azt mindenkinek tudnia kell.

Nem, nem is lenne jó, ha a Kaddis tananyag lenne. Nem iskolába való mű ez, hanem olyanok kezébe, „lelkébe”, akik elgondolkodtak már azon, hogy mi a fenét keresnek ezen a bolygón. Akikben például a Holocaust kapcsán felvetődött a gondolat, hogy élhettem volna akkor én is, és lehetett volna az én anyám is zsidó.

A sorstalanság, a kudarc globális élménye járhatja át az olvasót, és ez nem ígér önfeledt szórakozást. De jóval többet ennél: döbbenetet, és egy folyamat indulását, melynek alapkérdése ez lehet: ki vagyok én?

Kertész Imre szövegkezelése, kompozíciós érzéke brilliáns, filozófiai, pszichológiai elmélyültsége lenyűgöző, önismerete, világismerete, őszintesége félelmetes.

A könyv kétségtelenül a mindenkori magyar irodalom csúcsteljesítményei közé tartozik, de nem csak ezért ajánlott minden magát érzékenynek, gondolkodónak, kétkedőnek és/vagy szuicidnek tartó olvasó figyelmébe.


Tomkiss Tamás



© Tomkiss Tamás
© www.tomkiss.hu