www.tomkiss.hu

MEGJELENT:
Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 11. szám, 2002/1 (2002. tavasz–nyár)
újra megjelent: Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 14. szám – VADNYUGI, 2003/1.


Arctalan-harctalan sarcos
A magyar irodalom hány[ód]ásai

Harcos Bálint Összes
Palatinus, Budapest, 2002.


Érdekes könyvet kaptam recenzálásra, hiszen nincs szerzője, de még összeállítója-szerkesztője sem, csak címe: Harcos Bálint Összes. Sajnos nem találtam nyomát, ki írhatta, így maradjunk annyiban, hogy egyik kedvenc német söröm szerezte, azaz HB. Viszont azt sikerült megtudnom, hogy van egy úgynevezett, akit Harcos Bálintnak hívnak, viszont nem tudom, hogy neki mennyi köze van a kötethez, lehet, hogy tördelő, lehet, hogy borítótervező, de az is lehet, egyszerűen valamilyen furcsa jogi helyzet következtében az ő tulajdonát képezi az a példány a kötetből, ami hozzám került, s aminek egyébként 1600 forintos ára is van. (Csak nem kölcsönkérték az IV-sek a könyvet? Mit szólnak majd, ha meglátják, hogy milyen állapotba került, miközben ideiglenesen „magamévá tettem”? És legfőképpen: mit fog szólni a tulajdonos? Kifizetteti az 1600 forintot? Remélem, nem az én nyakamba varrják majd az ügyet, mert én nem fizetek. Ezért. A végére épp eléggé megfizettem. Rá. Hogy elolvastam.) A hátsó borítón ugyanis pár véletlenszerűen elhelyezett, ismeretlen eredetű, értelmet nélkülöző szövegsor alatt ez áll: „Harcos Bálint 1976-ban született Budapesten. Ez az első kötete.”
Ezen a nyomon elindulva aztán egy barátnőmhöz jutottam, aki azt állította, hogy egy Harcos Bálint nevű embernek köszönhetően soha az életben nem hajlandó többé felolvasóestet látogatni. Ugyanis 2001-ben, egy irodalmi folyóirat estjén (az orgánum nevére nem emlékezett, csak annyi rémlett neki, hogy a lap főszerkesztője az azóta a hivatásos, közösség elleni pénzpazarlás egyik gyorsan foszló emlékévé vált Millenniumi Országjáró szerkesztője is volt egyben) a Merlin Színházban kénytelen volt kb. 5 percig hallgatni Harcos Bálint nevű ember minősíthetetlen nyökögését és motyogását versfelolvasás címén. Barátnőm arra a következtetésre jutott, hogy ha valaki ennyire igényes önmagával és a közönséggel szemben, s ráadásul ezt egy irodalmi folyóirat támogatásával és jóváhagyásával teszi, akkor ez a (kortárs) magyar irodalom egyéb beteges cselekedetekre is képes. Így hát útjaik (a barátnőmé és a kortárs [magyar] irodalomé, pontosabban költészeté) ezentúl kettéválnak (mint vevő és eladó-viszony).
Egy másik forrásból, író ismerősömtől meg azt hallottam, látta egyszer az Orbán-tévé egyik éjszakai beszélgetőműsorában, hogy egy Harcos Bálint nevű ember töltötte be érdekes fejével a képernyőt, és irodalmilag „okoskodott”, azaz képviselte a szakmát szakemberként. Azt mondta, nagyon mókás volt, ahogy görcsösen viselkedett, sokat nevettek ismerősével, aki éppen bekukkantott egy üveg rakijával.
Ezek alapján, gondoltam, ha erről(?) a figuráról könyvet írtak Harcos Bálint Összes címmel, akkor abból minden ki fog derülni.
Sok minden kiderült. Mert ezek után jött a valódi „sokk, horror, meglepetés” (Metal Hammer H.-fordulat a 80-as évekből).
Belepörgetve a kötetbe először arra lettem figyelmes, hogy versre emlékeztető nyomdai foltok fedezhetők fel benne, aztán arra is felfigyeltem, hogy kisprózát idéző tipográfiai jelhalmazok is felbukkannak bizonyos oldalakon. A látszat azonban, mint oly sokszor már, ezúttal is megcsalt (félrekúrt?). Ajánlom minden sorstársnak, hogy terhesség idején kerülje messziről e kötetet, mert nem tesz jót a hányingernek.
Passzoltam is volna vissza a labdát a szerk.-nek, ám az nem lankadt, ragaszkodott, hogy igenis írjam meg a recit HBÖsszesről. Jó. Innentől veszem sorra az Összes elemeit (félig emésztett borsó- és répadarabjait), a történések sorrendjében, előbb a címeket lejegyezve.
Az engedély: a tökéletesen érdektelen szöveg, az értelem és esztétika száz százalékos hiányával. HB itt művésznek hihette magát, akinek mindent elnéznek a rajongók. Sajnos azonban HB-nak ez az első kötete, ráadásul ez a nyitó „vers”, ezért nem nézik el a művésznek a rajongók, hiszen HB nem művész, ráadásul nincsenek rajongói. Idézni bűn volna belőle, viszont a bűn nem kóser dolog.
Egy háborús jelentés: hihetetlenül tökéletes mondattal indul az újabb szöveg-antivers; „Állapotaink súlyosak.” Igaz ez HB-ra, hiszen minden eddiginél rosszabb és értelmetlenebb szöveget mutat be kötetében, és igaz rám, olvasóra, mert kezdek rosszul lenni ettől a nyomdaterméktől. Ez nem vers, ez nem szöveg, ez semmi, egy antitalentum szadisztikus (hiszen a kötet olvasójára kényszerített) önkielégítése. Itt már tényleg kezd megfogalmazódni a legfőbb kérdés: olvasta ezt a könyvet szerkesztő vagy kiadó a megjelentetése előtt? Ha igen, vajon milyen megfontolásból dönthetett úgy, hogy ez kiadásra érdemes, értékes szépirodalmi produktum? Hogyan értelmezhette vajon a kiadó képviselője a kötet első (és későbbi) szövegeit? Hogy ez jó poén, vagy elgondolkodtató mélylélektan, vagy az olvasókékharisnya majd úgyis rajong, tök mindegy neki, mit olvas?
Jó hír: gyengus. Nem vers. Nem irodalom. Nem ötlet. Nem mondanivaló.
Elhízásom története: az első „vers” a könyvben. Van történet is benne: egy ellenszenves, gusztustalan hájpacnit valakik agyba-főbe vernek, megérdemelten. A hájpacni viszont ahelyett, hogy visszavonulna, szenveleg és sajnáltatja magát. Tévedtem, semmi esetre sem vers.
Az érinthetetlenek: újabb „egyperces” szöveg. Erről és a többi hasonlóról már nem írok többet, nem érnek annyit, még ennyit sem értek, amit idáig pazaroltam rájuk. Ha már „összes”: én idáig úgy tudtam, hogy pl. egy Arany János-összes Arany Jánosnak csupán a valamilyen szempontrendszer szerint irodalomnak, ill. irodalmi vonatkozásúnak tekinthető műveit tartalmazza, és nem foglalja magába pl. az új tömőgúnártoll kipróbálásakor lefirkantott, értelmezhetetlen és értelmezhetetlennek is szánt, azaz szar betűhalmazait. Itt azonban éppen hogy erről látszik szó lenni. Harcos Bálint Összes helyett a továbbiakban a Harcos Bálint Maradékról írok. Rövid leszek.
USA ostroma: lopott címötlet (Vö.: Chicago ostroma, azt hiszem Pynchontól vagy valamelyik kollégájától, mindegy különben), ügyetlen verstani gyakorlás, bölcsészhallgatóknak százával kell ilyesmit írnia, ám nem adják ki őket. Ezt kiadták.
Kulcscsomó: szellemeskedni próbál HB, nem megy neki. Szánakozunk.
Ajánlani annyit: nem ajánlom, vers a semmiről, a szövegről, a lelemény és a szellem további hiányáról, a rossz, idétlen és beteg humorérzékről. („mit kezdjenek az egyszerszületettek? // merthogy az egyszersemszületettek mit, / azt megválaszoljuk: / semmit [hiszen nincsenek] // hogy a kétszermegszületettek mit, / könnyeden azt is: / semmit [hiszen már megvannak] / – vagy esetenként bármi / [velük foglalkozni tovább mit nincs]” stb.)
lennék: hosszúvers, unalmas, következetlen, ám ez legalább vers, még ha nagyon kezdő is. Majdnem olyan, mintha egy másik HB írta volna.
Harcos Bálint panaszai Törs Eszterért: 9 részből álló időmérték-gyakorlat. Szegényes szókinccsel, erőltetett (bealázott) helyesírással. 2 oldalra kellett volna letömöríteni a lényeget, akkor jó vers lehetett volna belőle.
Rólad van szó: az olvasóhoz (hozzám) szól HB, és az írja nekem: „Rólad van szó, rólad: / ki olvasod ezt, / hülyére magad, / senki másról – / nem okít, nem ad, / nem másol, / egyszerűen csak nem ereszt // Mert nem – – / fölpofozni volna kedvem, / téged, szarházi barátom, / ahogy roskatag / várakozásod látom” – mentegetőzik a költő! Kérem! Be van ijedve, és próbál ellenakcióról gondoskodni. Mosolyogtató. De azzal, hogy „barátjának” nevezett, engem, olvasót, rosszat cselekedett, szegény.
A tolvaj éji dala: megerősíti benne, hogy latensen fél mindentől a szerző. Egyébként ez egy majdnem-vers. Divatos, arctalan hangon szól benne HB. A zárlatát biztos szellemesnek hiszi. Rosszul.
Az egyik úgy: újabb tollpróba, bölcsészgyakorlás, kísérlet-szonettel. Ha-ha.
Ha a hülye hülyét kap is: újra az olvasóra vetíti komplexusait és frusztrációit HB, a verbális agresszió („te / kitartó fasz”, „te rohadék” sat.) mulatságos tobzódásával. Gondolom, egy pszichoanalitikus nem tanácsolná páciensének, hogy kinyomtassa tudatmélyi félelmeit versként; ám a páciens, úgy tűnik, ellentmondott neki, gyűlöletből-irigységből – ilyen hátteret lehet fantáziálni a hasonló művek születésének körülményeiről. Az avantgárdok röhögőgörcsöt kapnának, ha látnák.
Harcos Bálint (1976. Máj. 7 – ) Berzsenyi Dániel (1776. Máj. 7 – ): szegény Berzsenyi! Nem tehet róla! Utána kell nézni, nem tévedtek-e az anyakönyvi bejegyzésnél. Egyébként szerencsére HB nem tulajdonít e ténynek nagy jelentőséget, túl azon, hogy verset írt róla és verscímet áldozott a véletlennek. A verselés minőségéből és erejéből kiderül: Berzsenyi volt kettőjük közül költő.
A szívem: szívom. Gyerekvers, nem embereknek.
Mínusz: —
A mezítláb dal: ennél Zorán is jobb szövegeket kap. Még ez a szerencsétlen, gyergya kis dalkísérlet is úgy döcög, úgy erőlködik, hogy Kozsó beájulna tőle. („Köpsz rá, fogy-e / hát »bármi más«...! / Elönt, hogy e / fogyatkozás // Időtlenig / tár – : szabadba! / Időd telik – / bár apadna!”)
Kezdd el végre: az előző remek ötlet folytatása, 8 sorban.
Az utolsó ciklus már verseket tartalmaz. Igényesebb kísérleteket. Szánalmas rontásokkal, persze. Ám túl későn. Egy könyvet nem az utolsó 18 oldalért érdemes kézbe venni. A könyv gondozói óriási bakot lőttek. Poénra vették magukat, ám a poén nincs. Csak bűn és büntetés.
Utolsó versként szerepel a Harcos Bálint Összes. Jó, hogy ez van a végén. Lehet egy gúnyosat mosolyogni: „Harcos Bálint – vagy: én – , önmagam Összese, / mindenki senkije, pápája-ringyója, / mezőnyi fűszál és hegyek Kolosszusa / szégyentől dadogva győzelmét meggyónja”. És ez még nem a legrosszabb, versen belül! Vannak röhejesebb és mókásabb dolgok is benne.
Amennyiben e kötet tényleg Harcos Bálint „élet»művének«” összességét tartalmazza – hisz deklaráltan nem ír többet, ő egy kész életművet hagyományozott magára –, úgy elégedettek lehetünk, és megkönnyebbülten sóhajthatunk: soha többé nem kell ilyen mértékű, újabb szenvedéseknek alávetni magunkat a „költő” részéről.
Ha viszont még írni fog, úgy, olvasók, elő az Uzikkal!


Rádai Léna


Harcos Bálint (1976, Budapest) Budapest


© Tomkiss Tamás
© www.tomkiss.hu


websas.hu LINKTAR.HU