www.tomkiss.hu

MEGJELENT:
Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 14. szám – VADNYUGI, 2003/1.


A kutya fája

Győry Attila: Kerékkutya
Kalligram–Ister, Pozsony–Budapest, 2002.


Nem értem, hogyan lehet és miért kell egy könyv fülszövegét és hirdetési anyagait így kezdeni: „Szabadszájú könyvet írt (megint) Győry Attila, az 1980-1990-es évek fordulóján indult ([cseh]szlovákiai) magyar írónemzedék egyik legegyénibb hangú tehetsége – szabadosságában talán az eddigi munkáit is meghaladót. Akinek az efféle, a végletesség és az olvasói tolerancia határát súroló szabadszájúságból elege van, jobb, ha kezébe se veszi ezt a művet.” stb. Álságos magatartás ez a kiadó(k) részéről: mintha szégyellné azt a könyvet, amelyet egyébként példás promócióban részesített, s amelynek kiállítása sem hagy kívánnivalót maga után. Ennyire félni kell a szlovákiai magyar olvasóktól? Hiszen aligha elsősorban arra a piacra készült volna a könyv, sokkal inkább a szokásos budapesti és más magyarországi, számában (kissé) nagyobb olvasóközönségnek. Továbbá, kizártnak tartom, hogy aki kortárs fiatal írótól vesz egyáltalán könyvet, elpirulna vagy megrökönyödne egy fasztól vagy pinától a szövegben. Mellesleg: a regény semmivel sem szabadszájúbb az átlagosnál. És bár árgus szemekkel kerestem a trágárság öncélú használatát, ebben az esetben még csak erről sincs szó (ellentétben a szerző korábbi munkáival). Mai történetben mai dialógok folynak mai formában.
Mi az, hogy kerékkutya? Poén. A szerző kitalált egy szót, amit meg is magyaráz a kötet mottójában egy fiktív idézet formájában, melynek forrása nem létezik (Új Magyar Lexikon, IV. köt., 97. old.). Röviden: a kerékkutya olyan elvadult korcs, amit mérhetetlenül ingerelnek a járművek forgó kerekei (a tőle független előrehaladás), s ezért elborult aggyal megtámadja a járgányt, sokszor a biztos öngyilkosságba rohanva így. Valóban vannak ilyen ebek, engem is támadtak meg gyerekkoromban néha Ljubljana kertvárosában biciklizés közben ádáz kóbor kutyák, ám Győry Attiláig nem így hívták őket. Mindenesetre metaforának közepesen megfelel a regényben.
A helyszín, az alapszituáció érdekes lehet a ma olvasójának: Pozsonyban (Bratislava, Pressburg), Szlovákia multikulturális fővárosában játszódik a történet, fiatal, multikulturális, többnyelvű szereplőkkel, akik szlovákok, magyarok, szerbek. Némi gyanúra adhat okot, hogy egyikük sem „hétköznapi” ember; művészek, írók, színészek, fotográfusok, emigráns kocsmatulajdonosok, ez talán nem a legjobb választás. Miért ne lehetnének hivatalnokok, kényszervállalkozók, munkanélküliek? Elvégre a fő összetartó erő, a marihuána még megmaradhatna így is, csakúgy, mint a szex. Mindazonáltal a történet szokványos, kisstílű, mindennapi helyzetekből bontakozik ki, valahogy emlékeztetve így a posztmodern előtti magyar regények világára. A ledarált, hétköznapi emberek gondjait, konfliktusait láthatjuk, melyek csak kevéssé vannak megbolondítva a „művészvilág” közhelyes unalmával, maradunk tehát a kelet-európai panelvalóságban. Fiatal, narcisztikus, csalódott lelkek sodródnak a pozsonyi utcán, szívják a füvet, vedelik az alkoholt, dugják egymás nőjét. Azért e férfiszempontú summázat, mert jellemábrázolással kizárólag a férfi szereplők esetében találkozhatunk a regényben, pontosabban kizárólag két (másfél) férfi szereplő esetében. Ugyanis Győry Attila egy velejéig romlott hímsoviniszta író, ám ez mégsem túl zavaró nála: fölvállalt és következetesen végigvitt szerepről van itt szó.
Az író eszközeiben a korábbi munkáihoz képest meglepően megérett: tudatos, professzionalitásra törekvő módon szerkesztette meg a regényt. Ami ront ezen az összképen, az a nyelviség területén mutatkozik meg: túl sok hasonlat, dagályosság, körmondat, többszörös alárendelés, mutató- és kötőszó maradt a szövegben. Időnként tetten érhető a szlovákiai magyar szóhasználat torzulása is, pl. csatornázás helyett kanalizáció, vagy éppen az értelmetlen halmozás, pl. hernyólárva.
Formai túldíszítettség is felismerhető (a tarotlapok vizuális bevonása), ám a könyv végére valahogy már nem is zavaró ez az elkoptatott sablon.
További kísérőmotívumként egyfajta szürrealista párhuzamos világot von be a műbe az író, mindenféle kitalált lények bukkannak fel váratlanul egy-egy banális szituációban, a böfögés, a szellentés és egyéb funkciók megszemélyesítése gyanánt, s ezzel sikerül kontrasztot teremtenie Győrynek az unalommal fertőzött reáliák és a kitörésre vágyó fantázia világa között.
A konfliktuskezelés, mint már utaltam rá, a hétköznapok világából gyűjti munícióját: alkotói (munkabeli) válság, barát feleségével kialakuló szeretői és szerelmi viszony, addiktológiai határon mozgó önpusztítás, a hazudozás elsőrendűsége a kommunikációban. Egyszóval válságregény ez a javából, a régi szép időket idézve, mégsem zavaróan. Végtére is: az „értelmiségi lét” (de nem csak az) a huszonegyedik század elején is egyenlő a válsággal. Akkor miért ne? Ami egy kicsit sok, s ezért nem reális, a kannabisz jelenléte a mindennapokban. Az, hogy a Csallóközben kiváló fű terem, közismert, ám mégsem hihető, hogy a pozsonyi színházak próbáin a nézőtéren bárki rágyújthat büntetlenül egy spanglira. Itt talán az író túlságosan is általánosnak vélte egyéb természetű szociológia megfigyeléseinek eredményeit, s nem a társadalmilag érzékelhető és értékelhető összbenyomásból indult ki.
A regénynek van valódi csúcspontja, újra csak szürrealizmussal feldúsított katarzis formájában. A tudatosság, az írói mesterség „felelősségének” felvállalása látható a jól sikerült zárlat mögött.
Úgy tűnik, a Kerékkutyával Győry Attila új állomásra érkezett. Innentől persze magasabbak az elvárások jövőbeli munkái iránt.


Rádai Léna


© Tomkiss Tamás
© www.tomkiss.hu


websas.hu LINKTAR.HU