www.tomkiss.hu

MEGJELENT:
Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 7. szám, 2000/2 (2000. ősz–tél)
újra megjelent: Az Irodalom Visszavág, ÚJ FOLYAM, 14. szám – VADNYUGI, 2003/1.


Szex egy angyallal

Szűcs Enikő: Angyal
Ab-Art, Pozsony, 2000.


Szűcs Enikőnek nagyon szép, formás feneke van.


A fiatal, szlovákiai magyar költőnő biztosra ment Angyal című (vélhetőleg első) verseskötetével: ha valakinek esetleg nem jönnének be a versek, annak sem kell csalódnia. Neki ott van a kötet képanyaga, ami nem más, mint a költőnőről készült (művészi igényű) aktképek sorozata. A fotók Tóth Lehel kameráját és Szűcs Enikő idomait dicsérik, és nagyon pozitív képet sugaráznak a poétanőről, de magáról a költészetről is.

E pr-fogásnak is tűnhető, eddig szokatlan gesztus kétségtelenül nagyon szimpatikus, mitöbb, hasznos fejlemény a mai nőköltészetben. Eleddig Ladik Katalinról regéltek meztelenkedős performanszok kapcsán szépeket a szerencsések, akik jelen lehettek az újvidéki avantgárd virágkorának ceremóniáin, aztán ki is fújt a dolog, manapság csak helyi érdekeltségű, privát – de azért elég szaftos – sztorikra futja nőköltők és mások meztelenkedős helytállásairól. A délvidéki Ladik után tehát itt van nekünk a felvidéki Angyal, aki, minő meglepetés, ugyancsak avantgárd körökben vált először ismertté, s ugyancsak a performanszok terülétén lebbentette fel először nyilvánosan magáról a fátylat.

A helyzetet bonyolítja azonban, hogy Szűcs Enikőnek a verseit is érdemes magunkévá tennünk; ki tudja, talán irodalmilag is egy új Ladik Kata vetkőzik előttünk.

Szűcs Enikő (a továbbiakban Angyal is) azt mutatja meg nekünk a fotókon, amivel a verseiben is foglalkozik: a testét. Egy élő, forró, hol nedves, hol száraz, enni akaró és táplálékul szolgáló női testet, ami, ha fizikai valójában csak vizuálisan is, de szellemi síkon teljes egészében azé lehet, aki megküzd érte. Az Angyal jóindulatú és szimpatikus perverziója rendkívül harmonikusan simul bele a versek adta kétdimenziós megjelenési formába, magyarán a szexulatiás szakralizálásával transzformálja transzlibidáris szubsztanciális szuperegóját bele a poézis grammatikai kohéziós kovalenciájába a kontextus adta territoriális paradigmák posztperfektuma által. Persze, szorosabb olvasással korántsem ilyen egyszerű a képlet, itt valójában egy kiforrásra kész posztpank költészettel állunk szemben: e leány az avantgárd kínálta szabadságból felvértezve magát fajsúlyos asszociatív lírizálásra képes, amivel mintegy mentesíti magát a mételyező irodalmiasságtól.

Egy mester képe lebeghet az olvasó előtt minduntalan: Kassák.

Maga a kötet szerkezetével az utolsó nagy hosszúvers, a Mantra felé vezet. Ez egy nagyon izgalmas szöveg, számos, újszerűségében remek költői képpel, itt válik bizonyossá, hogy nem jár rosszul az, aki figyelemre méltatja e nő költészetét is, s ha már idáig eljutott, akkor biztosan érdeklődéssel várja az Angyal későbbi pályájának – vélhetően még fejlődést is produkáló – markánsnak ígérkező állomásait. Ebből még akármi lehet, el is lehet rontani az egészet, de könnyebbnek tűnik az ellenkezőjét tenni. A lázadás és az empatikus elfogadás teljes harmóniában van jelen a versben, igazi konfliktust termetve az anyagi és a szellemi természet között, ami vélhetőleg több nő számára jelent filozófiai kihívást. Az Angyal abban különbözik tőlük, hogy hitelesen próbálja rögzíteni e belső viaskodás lényegét.

A könyvben szerepelnek modern és posztmodern megközelítésű, klasszikus avantgárd szövegek is bőven (C. F. O.; Immanens szürke kolorizmus; Teljesen mély vörös kolorizmus; Sárga neon kolorizmus; Mégis semmi; Hatkarom sat.), ezek azért tudnak életben maradni a papíron, mert kiszámíthatatlan fantázia állhat mögöttük nagy érzékenységgel. A már említett kassákos után- és továbbérzések a kilencvenes évek elejére jellemző alternatív művészeti és életviteli irányzatok szimbólumrendszerében oldódnak fel, sok pl. az angol dalszövegidézet a magyar sorok között, de ezek szerencsére a helyükön vannak.

A vallomásos jelleg dominál (domina) több rövid szövegében, ám ezeknél a próbálkozásoknál sokszor érhető tetten a közhelyes, konzervatív gyökérzetű gondolkodás lehetősége, ami azért minden avantgárban genetikusan hordozódik, legfeljebb néhányan jobban tudják titkolni. (Vélhetőleg érdemesebb volna Szűcs Enikőnek inkább a hosszúversekbe időt fektetni.) A jobbak közé tartozik pl. a Részlet című:

egy darabig a szürke szín
árnyalataiban gondolkodott

aztán szembeköpte a pincért meg

a jegykezelőt és mindent

végigcsurgatott üde testnedveivel

csak épp a keze remegett

pedig ez a pillanat nem is az

amire gondol

Szűcs Enikő gesztusával remélhetőleg új dimenziókat nyit a magyar nőköltészet területén: talán hamarosan egy újfajta, kettős mértékrendszer szerint tanulmányozhatjuk költőnőinket. Ki ne fogadná felfokozottabb érdeklődéssel Karafiáth Orsolya, Horváth Orsolya, Rózsássy Barbara, Erdős Virág vagy a többiek köteteit, amelyek mind-mind bemutatnák e művésznőket a maguk valóságában. Egy-egy (remélhetőleg) feszes fenék látványa elképzelhetetlen következményekkel járhatna a többségében fantáziátlan, a hírek szerint igen nagy százalékban impotens irodalomkritikusaink magánéletében és szekunder írói munkásságában, ami közvetve a magyar nőköltészet felemelkedését, végre méltó megítélését is eredményezhetné. E sorok írójának lelki szemei előtt már fel is rémlik egy új, rózsásujjú irodalmi hajnal újjászülető atlantiszként ragyogó képe: irodalmi folyóirataink a jövőben talán Playmate-szerű poszterekkel őrjítik meg a bölcsészeket, ki-ki vérmérséklete szerint: a Kortárst lapozgatva talán Jókai Anna idomait csodálhatjuk majd, a Holmiban Szabó Magda sejtet, de hogy a fiatalkorú lapokról se feledkezzünk meg, sokat adnék a Thélème-ben egy Jánossy Natália-sorozatért, vagy az IV-ben egy Rádai Léna teljes alakos gigaplakátért. (Gondolom, amennyiben ugyanerről a könyvről egy feminista jellegű kritikus, mondjuk legutóbb említett hölgy írt volna kritikát, az Angyal sokkal rosszabbul járt volna, mint velem.)
Addig is itt van nekünk Szűcs Enikő Angyal, szerencsére.*

 

aTom



* Hozzá kell tennem, mivel eddig még nem kerültem kézzelfogható személyes kontaktusba a költőnővel, ezért – mivel a kötetben sem erre, sem az ellenkezőjére nincs utalás – sajnos előfordulhat, hogy a könyv képei nem is a költőnőt ábrázolják. Ha ez így volna, akkor az olvasótársadalom nevében morcos lennék.


© Tomkiss Tamás
© www.tomkiss.hu


websas.hu LINKTAR.HU